Szívrohama közben hívott magának mentőt Angliában egy Lidl parkolójában egy haldokló férfi – több, mint 5 óra múlva értek ki a mentők 1

Több, mint öt órával az első telefonhívása után értek ki a mentők ahhoz a férfihez, aki szívinfarktusa közben hívott magának mentőt – derült ki az ügy kapcsán indított vizsgálatból.

Szívrohama közben hívott magának mentőt Angliában egy Lidl parkolójában egy haldokló férfi – több, mint 5 óra múlva értek ki a mentők 3

Az 54 éves Martin Coleman a taverhami Lidl parkolójában küzdött az életéért, miközben a arra várt, hogy a segélyhívására reagálva kiküldjenek hozzá egy mentőt. A férfira tavaly július 1-jén a hajnali órákban találtak rá a kisteherautójában az üzlet előtt – mindössze 15 percnyi autóútra a legközelebbi kórháztól. Mire a mentők több, mint 5 óra késéssel kiértek hozzá, a férfi már halott volt.

Az ezt követő vizsgálat során kiderült, hogy Mr. Coleman, egy reephami ezermester, este 22:15 körül állt be a Lidl parkolóba, miután vezetés közben mellkasi fájdalmak és szívdobogás kezdte egyre jobban kínozni. Mentőt hívott, és azt mondta a híváskezelőnek:

„Azt hiszem, szívrohamom van”.

Akkoriban a mentőszolgálat „fekete szintű készültségi fokozaton” volt a rá nehezedő extrém nyomás miatt, és nem volt elérhető mentő, amikor a segélyhívás befutott. Azt mondták neki, hogy tartsa szabadon a telefonvonalát, ezért nem vette fel a kapcsolatot sem a barátaival sem a családjával. Amikor este 23:15 körül egy híváskezelő visszahívta, Mr. Coleman már nem válaszolt. A Norfolki és Norwichi Egyetemi Kórház mentősei csak hajnali fél négy után érkeztek meg a helyszínre, és holtan találták a férfit a járműben.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a hívását egy newcastle-i kezelő vette fel a trösztök közötti megállapodás részeként, hogy segítsenek kezelni a megnövekedett számú segélyhívást, és helyesen „kettes kategóriás” hívásként kezelték a szituációt. Ezek a második legsürgősebb típusú hívások, és legfeljebb 40 percen belül – 18 perces céllal – válaszolni kell rájuk. Este 22.29-kor a híváskezelő közölte Mr. Coleman-nel, hogy mentőautó indul érte hamarosan, és utasította, hogy helyezkedjen el kényelmesen, és tartsa szabadon a telefonvonalát.

Mr. Coleman ki tudott szállni a járműből, hátradöntötte az utasülést, majd vissza tudott feküdni, és várta a mentőautó érkezését. De mire az a Fir Covert Roadon levő parkolóhoz ért, hajnali 3 óra 40 perckor már halott volt.

Lánya, Roxanne a következőt mondta: „Apám erős, büszke ember volt, aki csak akkor hívott mentőt, ha valóban szüksége volt rá. Jobban szerettem őt, mint magát az életet. Nagyon csodáltam a vágyát, hogy bárkin is segítsen. Sokkal több ő, mint egy apa és egy nagypapa. Ő nem csak egy statisztikai adat, hanem egy emberi lény, aki mindennél jobban hiányzik.”

Chris Hewitson, a Kelet-Anglia Mentőszolgálat betegbiztonsági menedzsere elmondta a bíróságnak, hogy Coleman úr telefonálása idején a mentőszolgálatnak egyetlen mentőautója sem volt szabad.

Coleman úr lánya megkérdőjelezte, hogy miért nem eszkalálták apja hívását, amikor az eredeti hívása után körülbelül egy órával nem válaszolt a „visszahívási” kísérletre. Megkérdezte, hogy miért nem lehetséges egy alternatív telefonszám megadása – például a legközelebbi hozzátartozójuk – amikor önállóan kezdeményeznek segélyhívást. Mr. Hewitson azt mondta, hogy ez jelenleg nem bevett protokoll, de megfontolható.

Eközben David Allen, az EEAST műveleti vezetője kiemelte a szolgálatra továbbra is nehezedő nagy nyomást – a fejlesztési kísérletek ellenére. Yvonne Blake, a norfolki halottkém arra a megállapításra jutott, hogy Coleman úr szívinfarktusban halt meg, de nem tudta megmondani a halálának pontos idejét.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után