Sürgős figyelmeztetés a Nagy-Britanniában élőknek, amivel több száz fontot is spórolhatnak a számláikból 1

Martin Lewis, pénzmegtakarítási szakértő több millió embert figyelmeztetett, hogy a hónap végéig olvassák le és küldjék el szolgáltatójuknak a mérőóra állásokat, mert akár több száz fontot is megspórolhatnak vele, ha időben megteszik azt.

Sürgős figyelmeztetés a Nagy-Britanniában élőknek, amivel több száz fontot is spórolhatnak a számláikból 3

Az energiaárak felső határának csökkentésére július 1-jén, szombaton kerül sor – és Martin Lewis szerint az embereknek le kell olvasniuk és beküldeniük a mérőórák állásait, hogy a szolgáltatójuk ne becsülje túl, mennyi energiát használtak fel.

Az árplafon 3280 fontról 2074 fontra fog csökkenni, ami azt jelenti, hogy egy átlagos háztartás éves számlájának körülbelül évi 450 fonttal kell csökkennie. De ha valaki nem küldi el rendszeresen a mérőóra állásokat, a szolgáltató csak becsülni tudja a fogyasztást, ami azt jelentheti, hogy túl sokat – vagy túl keveset – fizethetünk.

Martin Lewis a Good Morning Britain-ben nyilatkozva azt mondta: „Ez a mérőórák leolvasásának hete. Július 1-jén azt fogjuk tapasztalni, hogy az árak átlagosan 17%-kal csökkennek. Ennek hatása lehet az, hogy ennél többet fog esni a számlája, ha Ön nagy felhasználó, aki sok gázt használ, és ennél kevesebbet fog csökkenni, ha Ön kis mennyiséget használ csak fel.”

„A lényeg, hogy ha havi csoportos beszedési megbízáson van (direct debit), és nincs okos mérőóra beszerelve, akkor valamikor a jövő héten ajánlott leolvasni a mérőórát. Ha ezt nem teszi meg, akkor becsülni fogják a fizetendő összeget, és ez adott esetben hátrányunkra válhat, ami azt jelenti, hogy feleslegesen fizetünk ki többet.”

„Tehát érdemes lesz most leolvasni a mérőóra állását, és akkor ezzel bebiztosítjuk, hogy csak az lesz a magasabb egységáron fizetve, amit a leolvasás előtt fogyasztottunk, és minden amit utána használtunk fel, az pedig már az alacsonyabb egységáron lesz fizetendő, és ha eltérés van akkor nem tolunk ki magunkkal még pluszba feleslegesen.”

Ez a tanács természetesen csak a normál mérőórával ellátott háztartásokban élőkre vonatkozik – mivel az újabb fajta, intelligens mérőműszerrel rendelkezőknek ezt már nem kell külön megtenniük, azonban rengeteg ingatlanban ezek még nincsenek beszerelve.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után