Saját pártjának tagjai akadályozzák a brit kormányt - nő a feszültség a konzervatívok közt 1

Theresa May hivatalos megfeddésben részesíti a kabinetminisztereit, amiért egymásról szivárogtatnak információkat és egymást kritizálják a nyilvánosság előtt.

Saját pártjának tagjai akadályozzák a brit kormányt - nő a feszültség a konzervatívok közt 3

A miniszterelnök szóvivője jelentette be, hogy May a keddi megbeszélésükön emlékezteti minisztereit arra, hogy a „kormányügyekkel kapcsolatos dolgokat privát módon kellene megbeszélniük egymás között”. Ez a figyelmeztetés azért esedékes, mert az utóbbi időben egyre nagyobb feszültség volt érezhető a konzervatív vezetők között – az utóbbi napokban például Philip Hammondot érte több negatív kritika is a kormánypárt részéről. Hammondot magukat megnevezni nem kívánó miniszterek támadták több országos lapban, különböző ügyek miatt.

„A kabinetnek a kormánypolitikát érintő kérdéseket egymás között, privátban kellene megbeszélnie, erre a miniszterelnök a megbeszélésen emlékezteti is őket” – mondta az újságíróknak May szóvivője. Mikor azonban arról kérdezték, hogy akkor meg tudja-e erősíteni, hogy például a Hammondot ért negatív megjegyzések a kabinetből érkeztek, annyit mondott, hogy „nem fog elkezdeni feltételezésekbe bocsátkozni arról, hogy ki mikor mit mondott és kinek”.

Ezektől a névtelen forrásoktól származó információ több napilapban is megjelent tehát – a The Sunban az, hogy Hammond szexista megjegyzést tett egy kabinetülésen; a The Sunday Timesban az, hogy azt mondta, a közszféra dolgozóit túlfizetik; a Daily Telegraphban pedig az, hogy azon munkálkodik, hogy megakadályozza a Brexitet.

Abból, hogy ezek a sztorik mostanában, névtelen forrásokból szivárognak ki, arra lehet következtetni, hogy direkt negatív kampányt indítottak Hammond ellen, akiről tudni lehet, hogy ő a kabinet egyik legjelentősebb tagja, és elkötelezett maradáspárti. Már volt korábban is meggyanúsítva azzal, hogy titokban segítette a Brexit elkerülésén munkálkodó politikusokat.

Még korábban a hónapban pedig azzal bosszantotta fel a kilépéspárti kollégáit, hogy azt mondta, egy kereskedelmi megállapodás megkötése vajmi kevéssé segítene a brit gazdaságon. Sőt, a Brexit-ellenes csoport akcióit „kifejezetten hasznosnak” titulálta.

May korábban már megpróbálta megakadályozni a hírek szivárogtatását, úgy tűnik, különösebb siker nélkül. Egy 2016 decemberében nyilvánosságra került dokumentum szerint Sir Jeremy Heywood írt a kabinetminisztereknek arról, hogy a miniszterelnök sürgősen javítani akar a Whitehall biztonsági intézkedésein.

Ebben a levélben Heywood „kiszivárogtatott és nem jóváhagyott információáramlásról” beszél, akkoriban ezek főleg a Brexittel, az amerikai elnökválasztással, és az őszi költségvetéssel voltak kapcsolatosak.    Forrás Hirdetőknek: info@hunfliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után