Rishi Sunaknak kigyűlt a 100 támogatója, Borist pedig hangosan kifújolták a repülőn visszafelé – újabb fejlemények a brit miniszterelnök választás kapcsán 1

Rishi Sunak a hírek szerint az élen áll támogatottság tekintetében a miniszterelnöki posztra pályázók közt, miután Liz Truss lemondott – annak ellenére, hogy hivatalosan még nem erősítette meg részvételi szándékát.

Rishi Sunaknak kigyűlt a 100 támogatója, Borist pedig hangosan kifújolták a repülőn visszafelé – újabb fejlemények a brit miniszterelnök választás kapcsán 3

Úgy tudni, hogy a volt pénzügyminiszter az első konzervatív jelölt, aki 100 képviselő társának a támogatását szerezte meg. Mivel jelenleg 357 tory képviselő van, hétfőn az új szabályok értelmében legfeljebb három jelölt tud majd indulni a párt és vele együtt az ország vezetéséért. Penny Mordauntnak, aki elsőként erősítette meg, hogy indul a miniszterelnöki posztért folytatott küzdelemben, a legutóbbi infók szerint legalább 18 támogatója van.

Nyilatkozatában azt mondta, hogy „kollégái támogatása ösztönözte arra, hogy újra megpróbálja”. Eközben Boris Johnson, aki azt mondta szövetségeseinek, hogy készen áll a feladatra, a hírek szerint eddig 48 támogatót gyűjtött össze.Az éjszaka folyamán repült vissza a Dominikai Köztársaságban töltött nyaralásáról, hogy újra induljon a miniszterelnökségért, és megkíséreljen egy rendkívüli visszatérést… azok után, hogy szűk két hónapja gyakorlatilag elzavarták, most mégis sokak szerint ő a legesélyesebb és a lagalkalmasabb személy arra, hogy kihúzza a pártot és az országot a csávából.

A Sky News értesülései szerint a volt kormányfő tegnap esti repülőútja azonban nem volt olyan vidám és zökkenőmentes, ugyanis több utas is hangosan kifújolta, amikor meglátták. Még lesifotó is készült róla a repcsin…

Péntek este Mr. Sunak támogatói azt mondták, hogy összegyűjtötte a szükséges mennyiségű támogatót méghozzá jóval a hétfői határidő előtt. Néhány konzervatív azonban arra sürgette, hogy inkább „álljon újra össze” Johnson úrral és alkossanak egy csapatot.

A páros közt hatalmas vita alakult ki az adók miatt, mielőtt az ex pénzügyminiszter hirtelen lemondott júliusban. Ez további távozások sorozatához vezetett, amely végül egy 48 óra leforgása alatt végleg megpecsételte Mr. Johnson sorsát.

Johnson egyik szövetségese ezt mondta a Telegraphnak: „Ha a toryk komolyan gondolják, hogy a következő választásokon győzni akarnak, és el akarnak kerülni egy előrehozott választást, vissza kell térniük ahhoz a személyhez, aki tapasztalt kampányoló és 2019-ben fényes győzelmet aratott.”

Konzervatív képviselők közül többen azonban arra figyelmeztettek, hogy a párt széteshet, ha Boris Johnson visszatér a vezető pozícióba, amikor Truss október 28-án – jövő pénteken – átadja helyét utódjának.

A tory képviselők hétfőn szavaznak, és két jelöltet terjesztenek elő a párt tagjai számára, hacsak nem egyikük visszalép, az eredményt pedig pénteken hirdetik majd ki.

Johnson úr már elnyerte hat kabinetminiszter támogatását: Ben Wallace, Jacob Rees-Mogg, Simon Clarke, Chris Heaton-Harris, Alok Sharma és Anne-Marie Trevelyan. A tory párt korábbi vezetője, Lord William Hague azonban arra figyelmeztetett, hogy Boris J. visszatérése „halálspirálhoz” vezethet a Konzervatív Párt számára. A Berenberg Bank elemzői szerint pedig a Johnson-kormány nagyobb piaci kockázatokat jelent. A jelölteknek hétfőn 14 óráig van idejük összegyűjteni 100 képviselő támogatását.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után