Petíció indult, hogy a brit kormány az egyéni vállalkozókat is tovább támogassa a járvány alatt 1

Nagy-Britanniában petíciót indítottak a több millió egyéni vállalkozó segítése céljából, amit mostanra már emberek tízezrei írtak alá. A célja az lenne, hogy ezek az emberek is tovább anyagi biztonságban tudhassák magukat és saját vállalkozásukat.

Petíció indult, hogy a brit kormány az egyéni vállalkozókat is tovább támogassa a járvány alatt 3

A brit kormány a koronavírus ideje alatt, mint azt mostanra feltehetőleg mindenki tudja, mind az alkalmazottak, mind az egyéni vállalkozók számára bevezetett egy viszonylag hasonló rendszert, amelyen keresztül mindenki továbbra is megkapja a fizetése vagy átlagos profitja 80%-át. Néhány nappal ezelőtt azonban bejelentették, hogy az alkalmazottak számára ezt a rendszert egészen október végéig meghosszabbítják, ami természetesen sok millió dolgozónak szuper hír.

A pénzügyminiszter az egyéni vállalkozók sorsát illetően azonban még nem nyilatkozott, ami érthető okokból rengeteg egyéni vállalkozót aggodalommal tölt el. Éppen ezért nem olyan rég egy petíció indult, melynek célja, hogy erre a problémára sürgősen felhívja a kormány figyelmét. Alig néhány nap leforgása alatt, már közel 80 ezer ember aláírta a javaslatot, melynek szövege rövid, de velős:

„Kedves Rishi Sunak!

Most már szerencsére tudjuk, hogy az alkalmazottak anyagi szempontból október végéig biztonságban érezhetik magukat. Az egyéni vállalkozók profit kiesését azonban már csak alig néhány napig fedezi a rendszer.

A SEISS (Self-Employment Income Support Scheme) rendszer egyéni vállalkozók millióinak nyújtott segítséget. Azonban annak beszüntetése pusztító hatással lesz számtalan emberre az ország minden részén. Sokunk számára hosszú időbe telik majd, mire az üzlet újra beindul. Ha az egyéni vállalkozók jövedelemtámogatását nem hosszabbítják meg, sokan közülünk nem lesznek képesek túlélni ezt az időszakot. Arra kérjük önöket, hogy az egyéni vállalkozók támogatását is tolják ki ugyanaddig, ameddig az alkalmazottakét.”

Akár kapsz támogatást, akár nem, akár van rá szükséged, akár nincs, valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy a munkánk típusától függetlenül fontos, hogy egyforma mértékű segítséget kapjon mindenki, és maga dönthesse el, hogy él-e vele vagy sem.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után