A Brexit népszavazás óta drasztikusan megnőtt a kitoloncolások száma az EU állampolgárok körében Nagy-Britanniában.

eu állampolgárok

A 2010-es adatokhoz viszonyítva ez a szám az ötszörösére emelkedett az elmúlt másfél évben, annak ellenére, hogy a brit politikusok és a kormány folyamatosan azt ígérgetik, hogy mindenki maradhat, és az itt tartózkodás feltételei alig fognak változni. A hivatalos kormány adatokat kielemezve az derül ki, hogy 2017 első negyedévében 26%-kal nőtt a szigetországból kitoloncolt EU állampolgárok száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Az elmúlt egy évben összesen már több, mint 5000 EUs bevándorlót deportáltak Nagy-Britannia területéről. Ez az eddigi legmagasabb szám. Az adatok nemsokkal azután láttak napvilágot, hogy a belügyminisztériumból nemrégiben kiszivárogtattak egy dokumentumot, ami sokak felháborodására olyan terveket és javaslatokat tartalmazott, amelyek szerint sokkal szigorúbb bevándorlási szabályok következnek a kilépés után.

Mindeközben Tony Blair, volt brit miniszterelnök tegnap szintén arról beszélt, hogy keményebb bevándorlási szabályokra lenne szükség, amivel csökkentené a kormány ez EU-ból érkezők számát és ez segíthetne abban, hogy a lakosság Brexitről alkotott véleménye megváltozzon. Blair maga is elismerte, hogy a teljesen nyitott határok nem jó megoldás.

Az emberi jogokért kampányolók közül többen azt nyilatkozták, hogy a kitoloncolások közül sok egyáltalán nem legális. A munkáspárt ezzel párhuzamosan a publikált adatokat „szégyenletes”-nek titulálta, és figyelmeztetett, hogy a brexit tárgyalásokat jócskán megnehezíthetik. A jogszabályokat, amik alapján a deportálásokat végrehajtják, egyre többen megkérdőjelezik.

2010-ben a konzervatív párt hatalomra kerülésekor összesen 973 EU polgárt toloncoltak ki. Ez a szám 2016 végére 4754-re emelkedett, és a 2017-es adatok további növekedést mutattak. Ezzel párhuzamosan az összes deportálások száma viszont visszaesett, ami egyértelműen azt mutatja, hogy a belügyminisztérium, és a bevándorlási hivatal az utóbbi időben az EU polgárokat vette célkeresztbe.

Ami történik, nem kis ellentmondásban van azzal, amit Theresa May mondott még júniusban: „Az EU polgárok szerves részét képzik hazánknak, kulturális, társadalmi, és gazdasági szempontból egyaránt és én mindig is azon voltam és vagyok, hogy védjem a jogaikat.”

Az egyik jogszabályváltozás, ami 2016 óta van érvényben, azt mondja ki, hogy az az EU polgár, aki hajléktalanként él a szigetországban, az visszaél a jogaival és ezért el lehet távolítani az országból. Nem kapott sok figyelmet, amikor megszavazták, de tulajdonképpen azt mondja ki, hogy ha hajléktalan vagy, akkor úgy is deportálhatnak, ha semmi bűncselekményt nem követtél el. Ráadásul ez ellentmond az EUs jogszabályoknak is, amik a tagállamoknak megtiltják, hogy deportáljanak valakit az adott országból megalapozott indok nélkül.

„A kormánynak ez a fajta megszállottsága a bevándorlást illetően, igencsak ellenséges környezetet generál mind a határokon belül, mind kívül. Szégyen, de nem meglepő húzás a kormánytól. Ez a viselkedés a legkevésbé sem a jó kapcsolat kialakításának receptje, ami az EU-val folytatott tárgyalásokat illeti.” – nyilatkozta az ügy kapcsán az ellenzék egyik szóvivője.       Forrás   Hirdetőknek: info@hungliaonline.com