Óriási szerencséje volt egy fiatal lánynak, akit épp meg akartak erőszakolni Angliában, Manchesterben 1

Egy csapat férfi sétált pont jókor jó helyen az alig tizenhét éves lány legnagyobb szerencséjére, akit egy fiatal, huszonéves fickó akart megerőszakolni.

Óriási szerencséje volt egy fiatal lánynak, akit épp meg akartak erőszakolni Angliában, Manchesterben 3

Az elmondásuk alapján az épp arra sétáló csapat, még a rendőrök munkáját is megkönnyítette, ugyanis a tettest utolérték miután menekülni próbált, és többen lefogták a járőrök kiérkezéséig. A fiatal lány ellen elkövetett támadás Ashton-under-Lyne-nál történt, Manchester területén.

Az incidensnél jelen levők elmondták, hogy a fickó futva próbált elmenekülni a helyszínről, de többen utána szaladtak, és földre vitték. A helyi rendőrség rövid időn belül a helyszínen termett, és le is tartóztatták a fiatal srácot, aki szintén mindössze 23 éves. A rend őreinek azonban már túl nagy fejfájást nem okozott a tettes előkerítése, ugyanis a segítőkész fiatalemberek készen „tálalták” őt nekik.

Az elkövetőt őrizetbe vették és a kihallgatása jelenleg is tart, amit a Greater Manchester Police végez. Az ügyben megkezdett nyomozást vezető Karl Ward nem győzte dicsérni az urakat, akik megmentették a fiatal lányt egy olyan eseménytől, ami akár élete végéig be nem gyógyuló lelki sérüléseket okozhatott volna.

„Először is őszintén sajnálom a lányt, hogy ilyesmit kellett átélnie. Jelenleg is szakértők foglalkoznak vele, hogy minél könnyebben fel tudja dolgozni ezt a borzasztó élményt. Másodszor pedig, le a kalappal azok előtt a férfiak előtt, akik az utolsó pillanatban közbe avatkoztak, és megfékezték a támadást, majd ezt követően még a tettest is kézre kerítették.”

Szexuális bűncselekmények Anglia és Wales területén az elmúlt években

Óriási szerencséje volt egy fiatal lánynak, akit épp meg akartak erőszakolni Angliában, Manchesterben 4

„Ez egy nagyszerű példája annak, amikor a civilek és a rendőrség egymás munkáját segítik, és közös erővel veszik fel a versenyt a bűnözőkkel szemben. Nem tudom szavakba önteni, mennyire hálásak vagyunk a segítségükért. Ami pedig a nyomozást illeti, még mindig várjuk további szemtanúk jelentkezését, akik láttak, vagy hallottak valamit, ami segíthet minél gyorsabban a végére járni ennek az ügynek.”             Forrás

 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után