A londoni járókelők gyors reakcióideje és önzetlen segítőkészsége is kidomborodott végre, miután közös erővel szabadítottak ki egy bajba jutott férfit, akinek odacsukta a metró ajtaja a fejét.

Tubehead

Az egyik szemtanú örömmel mesélte, hogy milyen gyorsan és összehangolt, közös erőfeszítéssel mentette meg a tömeg a férfit, akit a nyakánál fogva zárt oda a metró ajtaja. A péntek délutáni csúcsforgalomban történt az eset a White City Underground Station nevű megállónál. Az emberek egymásnak kiabáltak, hogy mindenki jöjjön segíteni, aki csak tud.

Laween Atroshi, parlamenti képviselő is látta, hogy mi történt, és elmondása szerint, míg az egyszerű hétköznapi emberek pillanatok alatt közös erővel siettek a bácsi segítségére, addig a metró alkalmazottai hihetetlen lassan reagáltak a problémára. Mr. Atroshi közben a mentőket hívta.

COoQsVjWwAAGFzM

A szemtanúk elmondták, hogy több percbe is beletelt, mire a metró dolgozói kinyitották az ajtókat a járaton.

Az arra járók és a metrókocsi belsejében lévők együttes erővel tartották az ajtót, hogy be ne záródjon. Ahogy az a képen is látszik, nem kevés ember együttes munkája kellett hozzá. Miután nagy nehezen sikerült kiszabadítani, a férfi azt mondta, hogy rendben van, de láthatóan meg volt ijedve, mert remegett.

COoREuAWcAAWBUK

Chris Taggart, a Central line igazgatója nyilvánosan kért bocsánatot azért, hogy ilyesmi előfordulhatott. A TfL vizsgálatot indított a baleset kapcsán.

„Vizsgáljuk az eseményeket, hogy megértsük, mi történt és a dolgozók miként reagáltak a szituációra. Az utasok és az alkalmazottak biztonsága a legfontosabb és mindent megteszünk, hogy a Central line továbbra is a világ egyik legbiztonságosabb metróvonala maradjon.” – nyilatkozta az igazgató úr.

A férfinek szerencsére nem esett baja, köszönhetően a többi utas gyors és összehangolt segítségnyújtásának.

Itt csatlakozhatsz, Facebook csoportunkhoz, ami már 10,000 fős.

Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, amivel egyből eléred oldalunkat.

Itt tekintheted meg a HuNglia kupon akcióit.

Ha tetszett a cikk, itt Like-old oldalunkat:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Forrás: http://www.standard.co.uk/news/transport/londoners-launch-rescue-mission-after-man-gets-head-stuck-in-tube-doors-a2945796.html