Nyártól végre éjszaka is tudunk majd Londonban metrózni hétvégente 1

A London Undergroun megerősítette, hogy a várva várt hétvégi, éjszaka is működő metrószolgáltatás Londonban augusztustól végre elérhető lesz.

night-tube-9374

Augusztus 19-től végre minden hétvégén, éjjel is haza tudunk majd metrózni Londonban. Igaz, nem fog minden vonal azonnal szolgálatba állni. Először csak a Central és a Victoria line vonalain tudunk majd egy átbulizott pénteki vagy szombati este után hazametrózni. A Piccadilly, Jubily és Northern vonalak ősztől lesznek éjszaka is elérhetők.

A járatok éjszakai üzemeltetése végül egy évvel később valósul meg, jócskán eltérve az eredeti tervtől, amely szerint, 2015. szeptember 12-én már elérhetőek lettek volna éjszaka is a főbb vonalak szerelvényei. Az eseményt egy hosszúra nyúlt vita előzte meg a londoni metró dolgozóinak szakszervezete, a vasút és a tengeri szállítás szervezete, ill. a mozdonymérnökök és tűzoltók társulata között.

The_Night_Tube_3405646b

A szakszervezetek 24 órás sztrájkok sorozatát vetették be tavaly nyáron, amely teljesen megbénította a főváros közlekedését arra az időszakra.

A vasúti és tengeri szállítás, ill. a mozdonymérnökök és tűzoltók egyesületének képviselői azt mondták, hogy az éjszakai járatok már sokkal hamarabb bevezetésre kerültek volna, és a Transport for Londont hibáztatták a megállapodást megelőző 18 hónapos kínzó tárgyalások miatt a fizetésről és a feltételekről. London új polgármestere, Sadiq Khan azt mondta, hogy az éjszakai metrójárat „életbevágóan fontos” a terve számára azért, hogy „támogassa London éjszakai gazdaságát”.

nighttubemap-

A polgármester hozzátette, hogy mindez azért fontos neki, mert több munkahelyet és lehetőséget akar teremteni a londoniak számára. Az állandó késések az előző polgármester idején, nagyon lesúlytották a londoniakat.

„Első számú fontosságú számomra az, hogy az éjszakai metró beinduljon és működjön. A London Underground pedig már meg is erősítette, hogy az első két vonal augusztus 19-én indul.” — tette hozzá london új vezetője.

A polgármesteri hivatal által közzétett számítások szerint, a késő esti földalatti utazások száma növekszik, méghozzá, már megközelíti a nappali utazások számának a dupláját. Továbbá, az éjszakai buszok járatain történő utazás igénye több mint 170 %-al növekedett a 2000-es adatokhoz viszonyítva.

A hivatal számításai szerint, az éjszakai metró 2000 teljes munkaidős munkalehetőséget fog biztosítani a londoniak számára és 360 millió fonttal fogja növelni a város gazdaságát.

A vasúti és tengeri szállítási szervezet azonban, hozzátette, hogy „aggályaik vannak” a szolgáltatás biztonságos üzemeltetését illetően.

Mike Cash főtitkár a következőket mondta: „Jelentős megoldatlan problémák vannak a metróvonalak mérnöki munkaerejét illetően, és szükségszerű, hogy a társaság kezelje a problémát és megfelelő megállapodást kössön a szakszervezettel, amely nem hagyja a munkásokat hátrányos helyzetben a munkakörülményeket és a nyugdíjat illetően.”  Forrás: www.independent.co.uk

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után