Nagyszerű hír, úgy tűnik mégsem kell eltolni a korlátozások feloldásának utolsó fázisát Angliában 1

A Pfizer koronavírus elleni vakcina a két dózis beadása után 88 százalékos hatékonyságú az indiai variáns ellen – derült ki a Public Health England (PHE) tanulmányából.

Nagyszerű hír, úgy tűnik mégsem kell eltolni a korlátozások feloldásának utolsó fázisát Angliában 3

A legfrissebb vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a Pfizer és az Astra Zeneca oltások szinte ugyanolyan hatékonyak a második adag után, mint a koronavírus Kent-i mutációjával szemben. Azonban azt is érdemes megjegyezni, hogy az első dózis beadása után három héttel csak 33% -ban voltak hatásosak.

Matt Hancock egészségügyi miniszter „hatalmas áttörésnek” minősítette az eredményt, míg a PHE szerint még ennél is magasabb szintű hatékonyságra lehet majd számítani, ami a koházi ápolásra szorulók számát illetve a halálozások arányát illeti.

Az április 5. és május 16. között lefolytatott kutatás megállapította, hogy a Pfizer vakcina két héttel a második dózis után 88% -ban volt hatékony az indiai változat ellen, szemben a Kent-i törzs elleni 93% -os hatékonysággal. Eközben az AstraZeneca oltás 60% -ban volt eredményes, szemben a Kent-i változattal szembeni 66% -kal.

A Public Health England legfrissebb adatai azt mutatják, hogy az indiai variáns 2889 esetét rögzítették Angliában, ez év február 1-jétől május 18-ig. Ebből összesen 104 esetben került az illető egy kórház sürgősségi osztályára, 31 esetben volt rá szükség, hogy 1 napnál tovább bent is tartsák, és összesen hatan vesztették életüket. Ugyanezen időszak alatt a brit mutációval összesen több, mint 132 ezer ember fertőződött meg és 1569-en vesztették életüket.

A PHE szerint az oltások közötti hatékonyságbeli különbség oka lehet az AstraZeneca második adagjának későbbi bevezetése is, mint a Pfizer oltásé. Az adatok azt is mutatják, hogy hosszabb ideig tart, amíg az AstraZeneca oltás eléri a maximális hatékonyságot. Nincs még elegendő eset és nem telt el elég idő az oltás hatékonyságának becsléséhez az indiai változat súlyos kimeneteleivel szemben, de a következő hetekben ezt is vizsgálni fogják.

Matt Hancock egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy “egyre biztosabb benne”, hogy Angliában június 21-én a maradék korlátozások feloldása is megtörténhet majd a tervek szerint, és nem kell azt eltolni.

Ugyanakkor, arra a kérdésre, hogy az adatok miként befolyásolhatják a korlátozások enyhítését június 21-től, Susan Hopkins professzor, a PHE Covid-19 stratégiai igazgatója azt mondta, hogy “még korai lenne megmondani, még csak egy hét telt el a korlátozások feloldásának legutóbbi fázisa óta, de folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását”.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után