A brit rendőrség újabb hatáskörökkel lett felruházva a hétfői naptól. A szigetország területén mostantól komoly büntetés várhat azokra, akik nem hordanak szájmaszkot, ha buszon, metrón vagy vonaton utaznak.
A járőrök a legújabb jogszabály módosítások szerint ugyanis leszállíthatják a járműről, és akár £100-ra is megbüntethetik, de súlyosabb esetben akár le is tartóztathatják azokat a személyeket, akik nem hajlandók maszkot viselni a tömegközlekedési eszközökön. A koronavírus kapcsán hozott friss szabálymódosítások a hét elejétől kezdve érvényben vannak, épp ezért mindenkinek ajánlott fokozottan odafigyelni és betartani őket a problémák elkerülése végett.
Amikor nemrégiben bejelentette az új intézkedéseket, a közlekedési miniszter azt mondta, hogy ez a feltétele annak, hogy a metrókat és a buszokat újra tömegesen használhassa mindenki. A miniszter, beszédében azt is elmondta, hogy a szabályok betartatása valamilyen szinten a tömegközlekedést üzemeltető cégek dolgozóinak a feladata is, és a rendőröknek csak akkor kellene közbelépniük, ha muszáj.
A jogszabályban az áll, hogy: „senki sem használhatja a tömegközlekedési eszközöket szájmaszk viselése nélkül, bizonyos indokolt eseteket leszámítva… ha valaki nem visel egyet, és megtagadja a rendőr utasításait, hogy vegyen fel egyet vagy szálljon le, akkor a járőr kötelezheti, hogy leszálljon… szükség esetén akár erőszakkal is”.
A maszk nem viselése út közben tehát bűncselekménynek minősül, és emellett a rendőri utasítás megszegésének. A jogsértés £100 pénzbírsággal büntethető, amely £50-ra csökken, ha 14 napon belül befizetjük.
„Biztosak vagyunk abban, hogy az emberek be fogják tartani ezeket az új szabályokat; ha azonban a járőrök olyan utasokkal találkoznak, akik nem viselnek szájmaszkot a tömegközlekedésen, akkor rájuk fognak szólni, és ösztönzik őket, hogy tartsák be a szabályokat. Csak végső esetben fognak erőszakot alkalmazni.” – nyilatkozta a rendőrség egyik szóvivője az új szabály kapcsán.
A szabály betartásához bármilyen olyan dolog, amivel egyszerre el tudjuk takarni a szánkat és az orrunkat, megfelelő lesz. A maszk viselése nem kötelező a 11 év alatti gyermekeknek, a tömegközlekedés dolgozóinak, a rendőröknek illetve a balesetekhez kiérkező mentősöknek. Kivételt képeznek továbbá azok is, akik valamilyen fizikai vagy mentális kondíció miatt nem takarhatják el az arcukat.
… De a jó hír, hogy legalább az üzletek újra nyitva vannak… Forrás