A bankok és takarékszövetkezetek kötelesek ellenőrizni a számlatulajdonosok bevándorlási státuszát a legújabb belügyminisztériumi rendelet alapján.
Az intézkedést elvileg azért vezették be a miniszterek, hogy „barátságosabb” környezetet teremthessenek azok számára, akik legálisan tartózkodnak az országban. Ezek alapján a bankoknak ellenőrizni kell minden jelenlegi számlatulajdonos törvényességét, és figyelnie kell a hivatal által az illegális bevándorlókról számon tartott listát. Ahol törvénytelen tartózkodást észlelnek, azt jelezniük kell a belügyminisztériumnak, akik az ellenőrzés után utasíthatják a bankokat, hogy fagyasszák be az illető számláját.
A bevándorlási miniszter, Caroline Nokes szerint az intézkedés „nagyban megnehezítené az észrevétlen elrejtőzését azoknak, akik nem törvényes keretek között tartózkodnak az országban”.
„Ez nem fogja érinteni azokat, akik legálisan tartózkodnak az országban, azonban keménynek kell lennünk azokkal, akik jogtalanul tartózkodnak itt, mivel az illegális bevándorlás az egész társadalmunkra negatív hatással van” – tette hozzá.
„Azok, akik nem törvényes keretek között vannak itt, ronthatják a legális bevándorlók pénzügyi kilátásait, mivel alacsonyabban tartják a béreket. Emellett bátorítja a vállalkozásokat arra, hogy feketén alkalmazzanak embereket, több pénzügyi terhet róva ezzel a becsületes cégekre. Azáltal, hogy így vadászunk az illegális bevándorlókra, végül egy olyan migrációs rendszert hozhatunk létre, ami az egész országnak az érdeke, és ami megvédi a védtelen embereket attól, hogy kihasználják őket.”
A belügyminisztérium szerint csak azoknak az adatait osztanák meg a bankokkal, akik kibújtak az esedékes deportálások elől, vagy akik kihúzták magukat a bevándorlási kontroll alól. Nem tartoznának ide azok, akik éppen menedékért folyamodtak, vagy azok, akiknek egyelőre más módon van lehetősége maradnia az országban a kérelme idejére.
Azonban sokan kritizálják az intézkedés ötletét. Szerintük a belügyminisztérium igen gyakran hibázik a bevándorlással kapcsolatban (elég arra a több tucat kitoloncolási levélre gondolni, amit tévedésből küldtek ki legális bevándorlóknak).
„Ami a legsokkolóbb, hogy az emberek legfontosabb pénzforrását, a bankszámlájukat, amire az egész életük alapszik, egyik napról a másikra mindenfajta figyelmeztetés nélkül befagyaszthatják, és nincs semmiféle kompenzáció kitalálva arra az esetre, ha ezt tévesen tennék meg. Ráadásul ez még inkább afelé sodorja a bevándorlók egy részét, hogy egy csak készpénzen alapuló életet éljenek, és így még jobban kiszolgáltatva legyenek a tisztességtelen főbérlőknek és munkáltatóknak.” Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás Forrás