Mostantól engedélyezett az emberi génmanipuláció Nagy-Britanniában

Hatalmas áttörés, vagy a vég kezdete? Elég sok embernek ez járhat a fejében a hír hallatán, ugyanis a szigetország tudósai mostantól hivatalosan is megkapták a zöld utat, hogy emberi embriókon hajtsanak végre génmanipulációs kísérleteket.

DNA

Ez az első alkalom, hogy egy ország a DNS lánc megváltoztatásával járó technikák emberi embriókon történő alkalmazását fontolja meg, és ezt követően jóvá is hagyja. A kutatásokat Londonban a Francis Crick Institute nevezetű intézményben fogják végezni. A tudományos kísérletek célja az emberi élet kialakulásának, és legkorábbi szakaszának tanulmányozása, és az eddiginél mélyebb szinten történő megismerése.

play-sharp-fill
További információért kattints ide

Ami jó hír azoknak, akik ezt az egészet ellenzik, hogy egyelőre ilyen génmanipulált emberek nem születhetnek, ugyanis a módosított DNS-ű embriókat tilos lesz beültetni. A döntés azonban így is nagy vitát fog kiváltani az emberek közt, ugyanis ez jogszabály módosítás lehetővé teszi majd genetikailag módosított emberek, kisbabák „létrehozását”, akik már nem 100%-ban a természetes módon jönnek világra. A DNS gyakorlatilag az emberi élet tervrajza, ami tulajdonképpen az emberi test működésének és felépülésének használati utasításait tartalmazza. A génmanipuláció a tervrajz szándékos, és precíz módosításait teszi lehetővé az emberiség számára.

6d3da4509b06153cb72f1a04e001b18f

A tavalyi év során Kína a világon elsőként bejelentette, hogy génmanipulációval sikeresen ki tudtak javítani egy gént egy embrióban, ami a vérben okoz rendellenességet.

„Ami Kínában történik az egy dolog, azonban Nagy-Britannia az első, ahol egy teljesen szabályozott rendszeren ment keresztül ez az új törvény, és lett végül elfogadva.” – nyilatkozta Robin Lovell-Badge professzor.

A kísérleteket a megtermékenyülést követő első 7 napban fogják végezni. Ezalatt az idő alatt a megtermékenyült petesejt állapotából az embrió a hólyagcsíra állapotig jut el, ami már 2-300 sejtből áll. A kísérleteket Dr Kathy Niakan fogja vezetni, aki már egy évtizede végez kutatásokat az emberfejlődéssel kapcsolatban.

„Nagyon szeretnénk megérteni, hogy milyen gének szükségesek ahhoz, hogy egy egészséges baba jöhessen a világra. Ez azért fontos, mert a vetélés és a meddőség igen gyakori probléma manapság, amiket az orvostudomány nem ért kellőképpen.”

Jelenleg 100 megtermékenyült petesejtből kevesebb, mint 50 éri el a hólyagcsíra állapotot, és mindössze 13 jut túl a fejlődési szakasz első 3 hónapján. A hólyagcsíra állapotában a sejtek speciális feladatokat kapnak, melynek köszönhetően létrejövünk mi, és ez az a fázis, amit szeretnénk jobban megérteni. A kutatások csak a fejődés első hetét érintik, ezt követően az embriókat el fogják pusztítani. A kísérletek várhatóan az elkövetkező néhány hónap során meg is fognak kezdődni az Egyesült Királyságban.

A téma körül komoly viták kialakulása várható, ugyanis amellett, hogy ez óriási lehetőség súlyos betegségek kialakulásának elkerülésére, megnyitja majd a kapukat, mindenféle egyéb kísérletek felé is, amitől sokan félnek, és a természet rendjébe való beleszólásnak tartják.     Forrás: http://www.bbc.com/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára