Milyen munkahelyeken dolgoznak az Angliában élő magyarok és a többi kelet-európai 1

Mind a kint élőket, mind az otthon lévőket foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon az angliai magyarok, és egyéb kelet-európai országokból érkezett emberek, milyen munkákat kapnak, és milyen helyeken dolgoznak nagy általánosságban.

article-2500802-14DAA939000005DC-100_634x383

Sok kint dolgozó magyar vágyakozik jobb munka után, és sok otthon élő magyar vágyakozik akármilyen munka után. Viszont sokan gondolkoznak úgy, persze nem véletlenül, hogy: „ha már akármilyen munkát fogok csinálni, akkor miért ne sokkal több pénzért tegyem azt”. Ez teljesen logikus és érthető. Az angliai magyarok esetében ez az „akármilyen munka” azonban valamiért kicsit máshogy alakul, mint a többi kelet-európai szomszédunk lakói körében.

Chris Moreh, a Southamptoni Egyetem népesedéstudományi központjának kutatója, foglalkozott a témával és egy átfogó elemzést készített a helyzetről. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a bevándorlók milyen szektorokban dolgoztak Nagy-Britanniában 2007 és 2015 között.

Az elemzésből azonnal látszik, hogy mind a Magyarországról bevándorlók, mind a többi kelet európai országokból a szigetországba költözők körében magas az aktív munkavállalók aránya, tehát nem a henyélés meg a támogatások felmarkolása megy, ahogyan azt sokan a brit parlamentben nagyon mondogatták. Egy másik cikkben leírtuk azt a 9 fontos állítást, amiben téves információk terjednek az EU-s bevándorlókat illetően. Az angliai magyaroknak 82.5%-a dolgozik, míg a többi EU-s ország esetében ez 80%. Hivatalosan a kint lévő magyaroknak csak 4.7%-a munkanélküli, a rajtuk kívül nem aktívan dolgozó 12.8% vagy tanul, vagy háztartást vezet, vagy nyugdíjas.

Na, de akkor Hol dolgozik a legtöbb angliai magyar?!

A legtöbben kapásból rávágnánk, hogy 10 emberből 7-8 biztosan a vendéglátásban dolgozik. Pincér, hotel alkalmazott, konyhai mosogató, stb… Mindannyiónknak, akik kint élünk, van egy jópár ilyen ismerőse, ez tény. De nézzük meg most a hivatalos adatokat a találgatás helyett.

angliai magyarok melo

Az elemzés eredményéből jól látszik, hogy tényleg a vendéglátásban dolgoznak a legtöbben, de közel sem annyian, mint gondoltuk. A kint lévő magyarok 26.5%-a dolgozik mindössze a vendéglátásban, ami nagyjából minden 4-ik embert jelenti. Emellett sokan vannak a kereskedelemben, az ingatlan piacon és az egészségügyben is.

Ami talán meglepő és furcsa az egészben az az, hogy az angliai magyarok tipikus munkahelyei eltérnek a többi Kelet-Európából át vándorolt emberekétől. A többi tizenegy EU tagállamból, ami 2004 után csatlakozott, a bevándorlók legnagyobb arányban a feldolgozóiparban dolgoznak, vagyis közel 25%-uk gyári munkás. A magyaroknál sokkal nagyobb arányban dolgoznak az építőiparban, de jóval kisebb arányban vannak jelen a vendéglátásban és az egészségügyben.

Megint más területekre mennek az EU-n kívülről érkező külföldiek, akiknek majdnem 19%-a az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozik, a vendéglátásban viszont mindössze 10.3%, az iparban pedig kicsit több, mint 8% talált munkát.     Forrás: http://index.hu/

[fblike]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után