Mi vár ránk Nagy-Britanniában 2018-ban: a brit pénzügyminiszter tegnapi beszéde 1

Tegnap a parlament előtt Philip Hammond bejelentette a következő évi költségvetési tervezetet. Nézzük, hogy a konzervatív miniszter állítása szerint mi minden vár ránk pénzügyileg 2018-ban Nagy-Britanniában!

Mi vár ránk Nagy-Britanniában 2018-ban: a brit pénzügyminiszter tegnapi beszéde 3

A beszédében először is a kancellár kénytelen volt elismerni, hogy a növekedéssel és a termelékenységgel kapcsolatos előrejelzések visszaminősítették a brit gazdaságot, a Költségvetésért Felelős Hivatal (OBR) pedig alacsonyabb gazdasági növekedést jósol az ország számára, mint valaha. Ráadásul az Egyesült Királyság pénzügyi kilátásain az is jelentősen rontott az elmúlt hónapban, hogy a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) kijelentette: hogy az állam nettó hitelfelvétele októberben 500 millió fonttal nőtt, így már 8 milliárdnál tartanak.

Mindezek ellenére Mr. Hammond megpróbálta inkább arra helyezni a hangsúlyt, hogy egy sor új befektetést ismertessen: a Brexit előkészítésére szánt 3 milliárd fontot, az azonnali £ 350 millió fontnyi támogatást az NHS részére (igaz, az egészségügy szerint legalább 4 milliárd fontra lett volna szükségük a problémák megoldásához), egy 2,5 milliárd fontos új befektetési alapot és 500 millió font támogatást a technológia iparnak.

A kancellár ezután bedobott még egy „nagyágyút”, és bejelentette, hogy az első lakásukat vásárlók számára elengedik a bélyegilletéket, amennyiben az ingatlan értéke nem haladja meg a 300 ezer fontot (az ennél többet érő ingatlanokra továbbra is vonatkozni fog az eddigi ráta).
A kormány számításai szerint £ 3,1 milliárd fontjába kerül majd ez az államnak, és körülbelül 1660 font költségcsökkenést jelent majd a lakásvásárlóknak.
De kevesen gondolják úgy, hogy ez annyira segítené az ingatlanpiac újra megfizethetővé válását. Valójában egyesek szerint ez egyszerűen azt jelenti majd, hogy az lakások eladók ugyanakkora összeggel emelhetik áraikat. Emellett bejelentette az önkormányzati lakások és új házak építésének támogatását is – a terv szerint 2020-ig 300 ezer új otthon épülne fel.

„A kancellár csak a jelenlegi probléma egy részét kezeli – az új otthonok hiányát, és nem az ingatlan-értékesítések hiányát” – mondja Jonathan Hopper, a Garrington Property Finders ügyvezető igazgatója. „Nagy-Britanniának sokkal több otthont kell építenie ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a jövőbeli igényekkel. De a kancellár csak a lakhatási hiány problémájának egy-egy kisebb részére fókuszál, és nem nézi a teljes képet. Még akkor is, ha a tervei hatására épülnek új lakások, az ingatlanpiacnak évekbe telik majd, hogy ebből előnye legyen. Hammond a holnap problémáját talán megoldja, de keveset tesz a mai probléma megoldására.”
Fontos változás még, hogy a 25 év felettiek számára az országos minimálbér 7,83 € -ra emelkedik óránként – egy teljes munkaidős munkavállaló fizetése így körülbelül évi 600 £ -kal nő majd a kancellár állítása szerint.
Az adózásban is történik majd némi változás – a kezdeti számítások szerint a jövedelemadó-küszöbérték-váltás az alacsonyabb kamatozású adózók számára évente kb. 100 fontot spórolást jelent majd, a magasabb jövedelmű lakosok pedig körülbelül 200 fontot takaríthatnak meg.

Bár a költségvetés elsődleges célja szemmel láthatóan a fiatal szavazók megszerzése, a nyugdíjasok is élvezhetnek korlátozottan néhány előnyt Kate Smith, az Aegon nyugdíjpénztárának vezetője szerint.
„A várakozásainknak megfelelően a mai költségvetés megerősítette, hogy az állami nyugdíj április elsejétől 159 fontról legalább 164 fontra növekszik – így a nyugdíjasok évente összesen 250 fonttal kapnak majd többet. Azonban azok, akik 2015. április 6. előtt töltötték be az állami nyugdíj korhatárt, és a régi fajta nyugdíjalap szerint kapják a hozzájárulást, azoknak csak 125 fontra emelkedik az összeg, ami mindössze 191 font növekedést jelent.”

A sokat utazó britek is nyerhetnek még előnyöket a bejelentések alapján. A fiatalabb szavazók visszaszerzésére irányuló másik ajánlatot ugyanis a 30 év alattiak vasúti kártyájával elérhető kedvezményeket bővíti ki. Mintegy 4,5 millió fiatal felnőtt részesülhet a szélesebb jogosultságban, állítja Hammond.

Volt jó hír a környezetbarát autósok számára is, ugyanis Hammond tervei szerint több ezer új elektromos autó töltési pontot hoznak majd létre az erre szánt 400 millió fontnak köszönhetően. „Bár ez fantasztikus hír az autósok számára, a kormány által az elektromos járművek használatának ösztönzésére fordított teljes beruházás aránytalan a változás lehetőségéhez képest”- figyelmeztetett azonban ezzel kapcsolatban Alex Buttle, a motorway.co.uk tulajdonosa.

„A több elektromos töltési pont persze kulcsfontosságú, de a kormánynak sokkal több erőforrást kellene inkább arra fordítania, hogy az autótulajdonosokat ösztönözze az alternatív üzemanyaggal működő járművek vásárlására. Az elektromos autók még mindig túl drágák az átlagos gépjármű-tulajdonosok számára, és bár nőnek az alternatív üzemanyaggal működő járművek eladásai, egyáltalán nem emelkednek elég gyorsan ahhoz, hogy a következő öt-tíz évben kiszorítsák a benzinnel és dízellel futó autókat a piacról.”

Az is kiderült időközben a kincstár és az OBR számításai alapján, hogy az államháztartási hiány legkorábban 2031-re szűnhet meg a konzervatívok ütemterve alapján. A kormánypárt terveit körülbelül 2023-ig ismerjük, utána pedig valószínűségi trendekkel kalkuláltak – így tudtuk meg, hogy az államháztartás hiányának megszűnése 16 évvel csúszik ahhoz képest, amit George Osborne eredetileg tervezett.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com