brexit

Ez a nap is eljött, bár sokan reménykedtek benne, hogy nem így lesz, de a mai nappal Nagy-Britannia kilép az EU-ból, vagyis megtörténik a Brexit.

Habár a kilépés dátuma már több alkalommal is ki lett jelölve, és eddig sosem történt meg, mivel mindig elnapolták, erre most már senki ne számítson, ugyanis a mai napon, pénteken este 11-kor, 2020. január 31-én a szigetország kilép az EU-ból. Boris Johnson Brexit tervezetét ugyanis a parlament és az EU is elfogadta, valamint a királynő is áldását adta rá, ami hivatalosan is törvénybe iktatja.

Mindazonáltal ez nem azt jelenti, hogy itt egyik napról a másikra minden a feje tetejére fog állni. Ettől senkinek nem kell félnie, ugyanis ami holnaptól megkezdődik, az az ún. átállási időszak lesz Nagy-Britannia számára. Na, de mi is fog az alatt az idő alatt történni, és meddig is fog ez tartani pontosan? It van röviden, amit mindenkinek érdemes tudnia…

Mi fog történni a Brexit utáni átállási időszak alatt?

Ez az időszak szerves részét képzi a megállapodási feltételeknek, amikben az Európai Unió és Nagy-Britannia megegyeztek. Az átállási periódus alatt az Egyesült Királyság már nem fog tagállamnak számítani, de még mindig vonatkozni fognak rá az EU-s jogszabályok és egyéb szabályzatok.

A lényege az lenne ennek az időszaknak, hogy óvja az országot a hirtelen nagy változásoktól, főként értve ezt a kereskedelmi jogszabályokra, illetve a be és kivándorlás szabályaira. Ezek ugyanis ha hirtelen nagyon megváltoznak, az komoly gazdasági és egyéb károkat okozhat mind a brit, mind az EUs oldalon egyaránt. Az átállási időszak a cégek sokaságának is nagy segítség, ugyanis időt ad nekik arra, hogy alkalmazkodjanak a közelgő változásokhoz. A két fel végül, de nem utolsó sorban ez alatt a periódus alatt tervezi megtárgyalni és véglegesíteni az egymással kialakítani kívánt jövőbeli kereskedelmi viszony részleteit.

boris johnson brexit

Mi marad ahogy volt az átállási időszak alatt?

Az életünkre és hétköznapjainkra hatással levő számos tényező szerencsére még nem fog változni. Az EUs állampolgárok tartózkodási jogai az átállási időszak alatt semmit nem változnak, ugyanez lesz igaz a brit polgárokra is, akik az EU területén élnek. Az ország tagja marad továbbá a közös piacnak,  tagja marad a vámuniónak, és vonatkozni fognak rá a jelenlegi kereskedelmi megállapodás feltételei.

Mi az, ami változik?

A leglényegesebb dolog, ami változik, hogy februártól a briteknek nincs semmilyen beleszólásuk az új EUs törvényeket, jogszabályokat illetően. Sőt, emellett Nagy-Britanniának már képviselői sem lesznek tovább az Európai Parlamentben.

Meddig tart ez az átállási időszak?

Jelen állás szerint még 11 hónapig tart, egészen pontosan 2020 végéig. Eredetileg 2 évesre tervezték ezt a periódust, azonban a Brexit dátumának folyamatos eltologatása miatt jóval rövidebb lett. Az EUs vezetők már többször is jelezték, hogy 11 hónap nem lesz elég arra, hogy a két fél közt minden problémára megoldást találjanak, főleg ami a kereskedelmi megállapodás nyélbe ütését illeti. Boris Johnson azonban azt nyilatkozta, bárhogy is alakul, nem fog 2020 december 31 után további hosszabbítást kérni, vagyis akár még az is megeshet, hogy kereskedelmi megállapodás nélkül ér véget az átállási időszak.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után