Egy kétgyerekes anyuka meghalt azok után, hogy már eszméletlenül találtak rá egy kabát alatt, miután több, mint hét órán át várt arra, hogy sorra kerülhessen egy angliai kórház sürgősségi osztályán.
A 39 éves nő a hírek szerint január 19-én későn este érkezett meg a nottinghami Queen’s Medical Centerbe, ahol súlyos fejfájásra panaszkodott. Ezt követően háromszor is megvizsgálták, és az ápolónők közül többen is látták, de amikor végül egy orvos elérhetővé vált, és a váróteremben végre bemondták a nevét, már senki nem reagált.
A személyzet először azt feltételezte, hogy a nő a hosszú várakozási idő miatt fogta magát, és nemes egyszerűséggel távozott, de aztán később egy székben, a kabátja alatt rátaláltak, akkorra azonban már nem volt eszméleténél.
Az LBC jelentése szerint a nőt ekkor azonnal az intenzív osztályra szállították, azonban sajnos már nem tudták megmenteni, és három nappal később, január 22-én meghalt. A nőnek, mint kiderült agyvérzése volt.
A Queen’s Medical Centert működtető Nottingham University Hospitals Trust (NUH) azóta vizsgálatot indított az ügyben. Egy a kórházat ismerő névtelen forrás azt mondta az LBC-nek, hogy előfordul, hogy 80 ember is várakozik a kórház sürgősségi osztályán, és a várakozási idő időnként akár 14 óra is lehet.
Dr. Keith Girling, a NUH orvosi igazgatója részvétét fejezte ki a családnak, és hozzátette: “Már folyik a vizsgálat, amelybe a családot is bevontuk, és amíg ez nem zárult le, nem tudunk bővebb információval szolgálni.”
Az NHS csütörtökön közzétett adatai szerint Angliában csaknem 25%-kal nőtt 2023 januárjához képest azoknak a száma, akik több mint 12 órán keresztül várakoznak a kórházak sürgősségi osztályain. Tavaly a Royal College of Emergency Medicine „országos szinten szégyennek” nevezte, hogy 2022-ben csaknem 400 000 beteg töltött 24 órát vagy még ennél is többet az angliai sürgősségi osztályokon. Forrás