Megérkeztek a brit tankok Észtországba, közben Ukrajnában már civil célpontokra is lőnek az oroszok 1

Brit tankok érkeztek Észtországba a NATO válaszlépéseként, megerősítvén a keleti szárnyát az ukrajnai orosz invázióra reagálva. A brit védelmi minisztérium is megerősítette, hogy a Royal Welsh-től Challenger 2 típusú tankok és további páncélozott járművek érkeztek Németországon keresztül a balti állam területére.

Megérkeztek a brit tankok Észtországba, közben Ukrajnában már civil célpontokra is lőnek az oroszok 3

Körülbelül 1000 katona és emellett további felszerelések várhatók a következő napokban ugyanis Nagy-Britannia megkétszerezi a katonai jelenlétét az országban, ahol egyébiránt az Egyesült Királyság vezeti a NATO harccsoportját. A Királyi Haditengerészet tengeri járőrhajója, a HMS Trent eközben szintén részt vesz a NATO gyakorlatain a Földközi-tenger keleti részén. A NATO vezetői megállapodtak abban, hogy a szövetségesek további 40 000 fős haderőt telepítenek a keleti tagállamokba, attól tartva, hogy akár azok lehetnek Vlagyimir Putyin elnök következő célpontjai.

Az Egyesült Királyság mindeközben fegyvereket, lőszert és egyéb felszereléseket is szállít Ukrajnának, ezzel támogatva a hadseregüket az oroszok inváziója közepette. A miniszterek azonban kizárták azt a lehetőséget, hogy katonákkal is támogassák az ukránokat, ugyanis az minden bizonnyal egy sokkal nagyobb méretű háborúhoz vezetne.

James Heappey miniszter arra figyelmeztetett, hogy az ukrán haderőre „napok, hetek, hónapokig” tartó heves harcok várhatnak, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök a demokratikusan megválasztott kormány megbuktatására és az ország térdre kényszerítésére törekszik. Ukrajna elnöke kijelentette, hogy seregei továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a fővárost, de arra kérte ugyanakkor az ország külföldi „barátait”, hogy csatlakozzanak a Moszkva elleni harchoz.

Eközben Ukrajnában már 4. napja dúl a háború, és egyre aggasztóbb híreket lehet hallani…

Sajnos egyre nő a polgári áldozatok száma. A legfrissebb hírek szerint civileket szállító buszra lőttek az orosz erők szombaton a kelet-ukrajnai Harkivtól nem messze. Egy ember meghalt, tizennégyen megsérültek az egyik helyi tisztségviselő elmondása szerint. Egy másik friss hír szerint orosz tüzérségi lövedékek találták el a kijevi Okhmadyt gyermekkórházat is, amelynek következtében egy gyermek meghalt, ketten megsérültek. Lövedék csapódott szombaton a Kijevtől északnyugatra fekvő Borodjanka településen egy családi házba is, ott hárman szintén életüket vesztették.

Megérkeztek a brit tankok Észtországba, közben Ukrajnában már civil célpontokra is lőnek az oroszok 4

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint Donyeckben vegyi anyagok bevetésére készülnek az orosz erők: gázálarcokat osztottak az orosz katonáknak. Az SZBU szerint nagy a veszélye annak, hogy vegyi anyagokat tartalmazó konténereket készülnek felrobbantani, hogy utána a polgári lakosság elleni vegyi támadással vádolják meg az ukrán fegyveres erőket.

Nem olyan rég jelentették, hogy a második legnagyobb ukrán város, Harkiv egy részét már elfoglalták az orosz csapatok. A harkivi területi önkormányzat vezetője, Oleg Szinegubov azt nyilatkozta, hogy az oroszok áttörték az ukrán védelmet és harcjárműveik betörtek a városba.

Az egyik talán legfontosabb friss hír viszont, hogy az Ukrajna elleni invázió miatt a Nyugat beveti azt a szankciós fegyvert, aminek súlyos hatása lehet az orosz gazdaságra. Oroszországnak a SWIFT-rendszerből való kitiltásáról van szó. A SWIFT egy bankközi hálózat, amely olyan szolgáltatásokat biztosít, mint a számláról számlára történő átutalások, elszámolások, devizapiaci és értékpapírügyletek, beszedési megbízások szerepelnek a repertoárban. Bár elég régi rendszer, minden nagy gazdaság által elismert, megbízhatóbb alternatívája nem jött létre. Ez a lépés egy gazdasági atomfegyver, amely valóban kiírhat bármilyen gazdaságot a fejlett országok sorából, súlyos és rövid távú gazdasági hatásai lehetnek.

A háborúnak már Magyar származású áldozata is van, aki harc közben esett el. Eközben az ukrán-magyar határon folyamatosan fogadják a menekülteket.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után