Még tovább emelkedtek a megélhetési költségek Nagy-Britanniában, friss hivatalos adatok 1

A megélhetési költségek közel 10%-kal emelkednek már az elmúlt 12 hónap során az inflációs ráta újabb növekedése után – erősítették meg az új, nemrégiben közzétett adatok.

Még tovább emelkedtek a megélhetési költségek Nagy-Britanniában, friss hivatalos adatok 3

A fogyasztói árindex (CPI) inflációja júniusban 9,4 százalékra emelkedett a májusi 9,1 százalékról – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (ONS) a legfrissebb jelentésében. Ez a legmagasabb érték 1982 februárja óta – és további fájdalmakat fog okozni azoknak a háztartásoknak, amelyek a fizetéseik reálértékének jelentős csökkenése közepette nehezen tudnak lépést tartani az egyre növekvő számlákkal és egyéb kiadásokkal.

A szakértők szerint az üzemanyagárak növekedése az, ami az egyik legnagyobb mértékben hozzájárult az újabb emelkedéshez.

Torsten Bell, a Resolution Foundation életszínvonal-elemző részlegének igazgatója azonban azt mondta, hogy az élelmiszerárak még ennél is jelentősebben – 9,8%-kal – emelkedtek az elmúlt 12 hónap folyamán, ami szó szerint „katasztrófa a szegényebb háztartások számára”. Hozzátette azt is, hogy a megugró benzinárak pedig még a valamivel tehetősebb családokat is sújtják – az üzemanyagköltségek ugyanis nagyjából 42,3%-kal emelkedtek meg az elmúlt egy évben.

Félő továbbá, hogy az infláció még legalább az év végéig hasonlóan magas marad. Grant Fitzner, az ONS vezető közgazdásza a következőket mondta: „Az éves infláció az elmúlt 40 év legmagasabb szintjére emelkedett. A növekedést az üzemanyag- és élelmiszerárak emelkedése okozta, ezt csak kis mértékben ellensúlyozta a használt autók árának csökkenése.”

„Mind a nyersanyagok, mind a gyárakból kikerülő áruk ára tovább emelkedett, a fém- és élelmiszerárak emelkedése miatt. Az adatokból az is kiderült, hogy a nyersanyagok árában a valaha volt legmagasabb éves növekedés volt tapasztalható, az iparcikkek árának növekedése pedig 45 éves csúcsot ért el.”

Andrew Bailey, a Bank of England vezére és Nadhim Zahawi újonnan kinevezett pénzügyminiszter egyaránt ígéretet tettek az infláció kordában tartására. Zahawi ezt nyilatkozta: „A világ országai közül sokan küzdenek a magasabb árakkal, és tudom, milyen nehéz ez az Egyesült Királyságban élőknek, ezért a Bank of England-del együtt dolgozunk az infláció visszaszorításán.”

„37 milliárd font értékű támogatást vezettünk be a háztartások számára, ebből fejenként 1200 fontot a nyolcmillió legkiszolgáltatottabb család számára, és több mint kétmillió emberen segítettünk azzal is, hogy nem kell a jövedelmük után adózniuk.”

Rachel Reeves, a Munkáspárt árnyékminisztere azonban azt mondta, hogy az új adatok azt mutatják, hogy a gazdaság rendbetételéhez többre van szükség, mint pusztán egy ragtapaszra.

„A megélhetési költségek válsága napról napra nagyobb aggodalommal tölti el a családokat, de a toryktól csak káoszt, és figyelemelterelést kapnak.” – mondta. „A növekvő infláció családok tömegeit sodorhatja a szakadék szélére, de az alacsony bérek spirálja, amellyel oly sokan szembesülnek Nagy-Britanniában, nem újdonság. Ez annak az eredménye, hogy egy évtizede a toryk vannak hatalmon, akik rosszul irányították a gazdaságunkat, ami azt jelenti, hogy az életszínvonal és a reálbérek nem növekedtek.”      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után