Nagy-Britanniának jogilag hatalmában áll, hogy megállítsa a Brexitet, amennyiben egységesen úgy dönt az ország, hogy visszavonja a majd két éve aktivált 50. cikkelyt, hozta meg a mai nap folyamán a döntést az Európai Bíróság.

Az ítélet megegyezik azzal a hivatalosan is közzétett jogi állásponttal, ami a múlt héten látott napvilágot. Így most már ennek tükrében biztos, hogy a brit kormány a tárgyalások még ezen kései fázisában is megállíthatja és visszafordíthatja a kilépés folyamatát, ha a többség úgy dönt, hogy megállítja a miniszterelnök Brexit tervezetét.

Ez egyben egy másik fontos kérdésre is választ ad, ugyanis így most már az is biztossá vált, hogy a legtöbbek által a legrosszabb végkimenetelnek titulált megállapodás nélküli Brexit elkerülhető, bár igaz,akkor az egyben azt is jelentené, hogy nem is lesz Brexit egyáltalán. Legalábbis az EUs és a brit oldalról is úgy álltak fel a felek a tárgyalóasztaltól, hogy vagy Theresa May tervezete lesz, vagy semmi.

A bíróság kimondta, hogy adott esetben a kilépésfolyamatának visszavonása egy „demokratikus procedúra keretein belül kell hogy megtörténjen, méghozzá az adott ország jogi követelményeinek megfelelően”.Nagy-Britanniában az 50. cikkely életbe léptetéséhez parlamenti szavazásra voltszükség, vagyis csak a kormány önállóan nem dönthetett róla, így a visszavonásesetén is hasonló módon kellene adott esetben majd eljárni.

Ezzel párhuzamosan a keddi nap folyamán ezen a hetén egy másik nagyon fontos dolog is meg fog történni. Holnap ugyanis a brit parlament szavazni fog arról, hogy a Theresa May által az EU-val kiharcolt megállapodási tervezet zöld utat kap vagy sem. A dolgok jelen állása szerint, arra lehet számítani, hogy nagyobb valószínűséggel bukásra van ítélve a dolog, ez azonban egyelőre még nincs lejátszva.

Ha a tervezet megbukik…

Lehet újra mászkálni Brüsszelbe tárgyalni egy új tervezetelfogadtatásáról, azonban a legutóbb kihangsúlyozták az EU vezetői, hogy nem lesz semmilyen variálás, ez van vagy semmi.

Lehet, hogy Theresa May lemond a miniszterelnöki pozíciójáról. Ez azért is lehetséges, mert ha bukik a tervezet, az egyben azt is jelenti, hogy a parlament, meg egyébként az ország nagy része is teljesen elvesztette a belé vetett bizalmát. Az elmúlt hetekben már többször is nekiszegezték ezt a kérdést, de minden egyes alkalommal kitérő választ adott, hogy le fog-e mondani. Nos ez is kiderül a következő napokban.

Egy újabb népszavazás lehetősége is ott van a levegőben már jó ideje. Igaz a miniszterelnök ellenzi, de az ellenzék szeretné kiharcolni, és ha sikerül megszerezni a többség támogatását a parlamenten belül, akkor ez is bekövetkezhet. Sőt Theresa May végső elkeseredésében akár egy újabb előrehozott parlamenti választást is kezdeményezhet, azonban a Munkáspárt ezt az alternatívát már régóta javasolgatja, mivel úgy érzik az utóbbi hónapok eseményei egy újabb választás esetén kormányváltáshoz vezetnének. Akárhogyan is alakul, először meg kell várni a keddi szavazás eredményét, amit már az egész ország kíváncsian vár…         Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengőikonra, majd a csatlakozásra   Forrás