Második Brexit népszavazást és keményebb bevándorlási szabályokat akar a brit munkáspárt 1

Az egyik munkáspárti képviselő előterjesztett egy javaslatot az Alsóházban arról, hogy legyen második népszavazás a Brexittel kapcsolatban.

brexit népszavazás

Ennek a célja az lenne, hogy a szavazók mondják ki a végső szót a Brexit megállapodásról – Geraint Davis pedig azt állítja, több pártból is támogatják előterjesztett javaslatát. Tehát eszerint a brit szavazóknak lenne lehetősége megnézni, hogy milyen végső megállapodás született a Brexit kapcsán a brit kormány és az Unió között, és eldönthetnék, hogy ennek alapján még mindig ki akarnak lépni, vagy inkább maradnának.

„Az én javaslatom azt a célt szolgálja, hogy az emberek tényleg azt kaphassák, amire szavaztak” – mondta Davies. „A kilépési megállapodásnak azt kellene tartalmaznia, amire az állampolgárok 2016-ben voksoltak. Ezt azonban nagyban veszélyezteti a kormány folyamatos kudarca a tárgyalásokon, így egyelőre a rossz megállapodás is fenyegeti a nemzetet. Emiatt kellene, hogy a brit embereknek beleszólása legyen abba, hogy a megállapodás alapján menni akarnak, vagy maradni.”

„Egyre növekszik egy összefogás a teljes politikai spektrumon azért, hogy ellenpólusa legyen Theresa May „kemény-Brexit” elképzeléseinek – az, hogy minden pártból vannak támogatói a javaslatomnak, ezt illusztrálja. A brit nép megérdemli, hogy övé legyen az utolsó szó egy katasztrofális megállapodás esetén, és ezért harcolni is fogunk a parlamentben.”

A volt miniszterelnök is megoldásokat keres a kilépés elkerülésére

Második Brexit népszavazást és keményebb bevándorlási szabályokat akar a brit munkáspárt 3

Eközben a volt miniszterelnök, Tony Blair szigorítaná a bevándorlási szabályokat annak érdekében, hogy az Egyesült Királyságnak ne kelljen kilépnie az Unióból. A híresen Brexit-ellenes politikus – aki az elnöksége alatt megnyitotta a határokat az újonnan csatlakozott uniós országoknak – szerint „változnak az idők”, és szigorúbb határellenőrzés kell. Ez szerinte az emberek érdekeit és akaratát is szolgálná, és enyhítene azon az „általános idegességen”, ami végül a 2016-os választáshoz vezetett, ezáltal el lehetne kerülni, hogy az emberek ténylegesen ki akarjanak lépni az EU-ból minden előnyével együtt.

Tony Blair publikációjában felvetettek akár meg is oldhatnák a jelenlegi feloldhatatlannak tűnő ellentétet a bevándorlás szigorításának kérdése és a gazdasági előnyök elvesztése között. A határkontroll ugyanis Theresa May egyik legfőbb célja, azonban az Unió ragaszkodik ahhoz, hogy ebben az esetben teljes mértékben eltávolításra kerül az ország az egységes piacról. „Paradox módon, tisztelnünk kell a népszavazás eredményét ahhoz, hogy megváltoztathassuk azt. Ez egy olyan terület, amit a munkáspártnak is támogatnia kellene” – mondta a volt kormányfő.

Az is igaz, hogy sokan hibáztatják Blairt, mert szerintük az ő idejében kezdődött a feszültség a bevándorlással kapcsolatban, ami végül a népszavazáshoz vezetett. Blair szerint azonban akkoriban még „teljesen más idők jártak” gazdaságilag, sokkal erősebb volt az ország. Most pedig egyre növekszik az aggodalom amiatt, hogy mi lesz egyes szektorokkal az európai munkaerő nélkül, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Tony Blair szerint minden bevándorlót regisztrálni kellene, és igazolniuk kéne, hogy van állásajánlatuk az országból – csak ezeknek a bizonyítása után bérelhetnének például lakást, vagy nyithatnának bankszámlát.

Ő is, és Lord Helestine is – a Blair kormány egyik magas rangú politikusa – élesen bírálta a múlt héten kiszivárgott kormánytervezetet a bevándorlásról, ami szinte csak a magasan képzett munkaerőt engedné az országba. Szerintük ez alapjaiban veszélyeztetné az egészségügy, közszektorok, és sok más ágazat eddigi struktúráját. „Persze, kell migrációs kontroll, de ezt a kérdést nyitottan kellene kezelni, és közösen megvitatni.”   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után