Markolóval hajtott egy hotel recepciójába, és zúzott szanaszét mindent egy férfi Liverpoolban, Angliában

0

Egy árokásáshoz használt markolóval rombolta le egy fickó az egyik új Travelodge hotel recepcióját, amiről még videofelvétel is készült. A férfi, mint kiderült attól gerjedt éktelen haragra, hogy a fizetését nem kapta meg, holott ő is keményen dolgozott az épület felhúzásán. A jelenetről készített videókon látszik, ahogy a tettes a járművel többször is nekihajt az épület bejáratának, miközben a munkatársai arra kérlelik, hogy hagyja abba. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt, azonban egyelőre még nem sikerült elcsípni.

Az összeg, amit a cég nem fizetett ki neki, az elbeszélések alapján nagyjából £600 lehet. Az okozott kár a képek alapján ennél egy „kicsivel” gyaníthatóan több lesz. Amikor a munkásnál elgurult a gyógyszer, és markolóba szállt, hogy bosszút álljon a munkáltatóján, az Edge Lane-en levő hotel belsejében még többen dolgoztak.

Az egyik férfi, aki az elkövetőnek szintén munkatársa volt, azt kiabálta az incidens közben, hogy: „Neee, ne csináld! Odaadom neked a pénzt inkább én magam csak ne csináld.” Ez azonban nem igazán győzte meg a férfit, hogy félbe hagyja azt, amit már elkezdett.

A helyi rendőrség szóvivőjének beszámolója alapján szerencsére senkinek nem esett semmi baja, csak anyagi kár keletkezett. Az egyetlen férfi, akit el kellett látni, az egyik munkás volt, akinek a szemét elkezdte nagyon irritálni a dízel.



„Úgy volt, hogy ma van az átadás napja. Mindent frankón megcsináltunk, elvégeztük az utolsó simításokat, és leellenőriztük, hogy minden tökéletes-e. Erre, egy hülye idióta gondolt egyet, beült a markolóba, és keresztül hajtott a bejáraton, majd belül az egész épületen, és szétzúzott mindent.” – mesélte Sam, aki maga is az építkezésen dolgozott.

A szemtanúk elbeszélései szerint a fickó ámokfutása eltartott egy jó 20-30 percen keresztül, majd miután úgy ítélte meg, hogy készen van, nemes egyszerűséggel kimászott a járműből és elfutott.

„Rengeteg munkás ácsorgott kint is, amikor a fickó beszállt a markolóba, és mindenki csak bámult tátott szájjal, hogy mi a fene folyik itt. A műszakvezető úgy rohangált összevissza, mint egy fejetlen csirke.” – mesélte tovább Sam.

A videofelvétel természetesen futótűzként terjed a neten. A tettes a járművel felhajtott a lépcsőn, rommá törte a bejáratot, majd bent is szisztematikusan elpusztított mindent, amit csak tudott. Még a plafonon lévő elemeket is szétkapta és a kábelezést is feltépte. A rendőrség most igyekszik minél többet megtudni az esemény körülményeiről. A Travelodge enm kívánt hozzászólni a történtekhez.             Forrás

Facebook csoportunk / Facebook Oldalunk / Kövess minket lent a csengőre kattintva
Cikk Megosztása: