Már van halálos áldozata az omicron variánsnak Angliában, Boris Johnson pedig tegnap újabb bejelentést tett 1

Boris Johnson az egyik legutóbbi beszédében közölte, hogy legalább egy Covid-beteg már meghalt az egyik kórházban, miután az omicron variánssal megfertőződött. A miniszterelnök nem volt hajlandó kizárni a további koronavírus-korlátozások bevezetésének lehetőségét, ami akár már karácsony előtt megtörténhet.

Már van halálos áldozata az omicron variánsnak Angliában, Boris Johnson pedig tegnap újabb bejelentést tett 3

„Az Omicron variáns már kórházi betegfelvételeket is produkál, és sajnálatos módon már legalább egy beteg halálát is okozta.” – mondta a miniszterelnök egy nyugat-londoni oltási központban tett látogatása során. Mr. Johnson többször is elmondta, hogy nem lehet kizárni a karácsony előtti további Covid-korlátozások lehetőségét. Azt is hozzátette, hogy sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy az új vírustörzs fenyegetést fog jelenteni az NHS-re, ha az emberek adatják be a harmadik oltást.

A miniszterelnök elmondta, hogy az omicron variáns jelenleg a londoni Covid-megbetegedések mintegy 40 százalékát teszi ki, és figyelmeztetett, hogy holnapra ez az adat már 50% fölött lesz a fővárosban. Johnson a karácsony előtti további szigorítások lehetőségét illetően azt mondta:

„A járvány során már eddig is nagyon igyekeztem hangsúlyozni a nyilvánosság előtt, hogy figyelnünk kell, merre tart a járvány, és meg kell tennünk minden szükséges lépést a közegészségügy védelme érdekében. Úgy gondoljuk, hogy az általunk megtett lépések – tehát a B-terv, az emlékeztető oltási kampány rendkívül ambiciózus felgyorsításával kombinálva, egy hónappal felgyorsítva azt… nos úgy gondoljuk, hogy ez a helyes megközelítés.”

A Covid-19 omikron variánsának további 1576 esetét jelentették az Egyesült Királyságban az elmúlt 24 órában, ezzel összesen már 4713-ra emelkedett az új vírustörzzsel megfertőződött, hivatalosan is regisztrált személyek száma – közölte az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynöksége (UKHSA).

A miniszterelnök megismételte a kormány azon célját, hogy december végéig minden felnőtt számára elérhetővé váljon a 3. oltás. Az új cél tehát, hogy december hónap végéig minden 18 éven felüli megkaphassa az emlékeztető oltást – ami azt jelentené, hogy naponta csaknem egymillió embert kell beoltani.

A miniszterelnök tegnapi beszédében kijelentette, hogy az NHS mindent megkap, amire szüksége van az oltási kapacitás növeléséhez, amely magában foglalja:

  • Új oltóhelyeket hoznak létre országszerte
  • Az oltóhelyek nyitvatartását heti 7 napra növelik, több időponttal kora reggel, este és hétvégén
  • 50 katonai logisztikai szakértő segíti majd a nemzeti erőfeszítések koordinálását
  • Az NHS dolgozói közül még többen fogják majd az oltások beadogatását végezni
  • Önkéntesek bevetését is tervezik országos szinten

Boris Johnson ezzel párhuzamosan figyelmeztette azokat a konzervatív parlamenti képviselőket, akik a B-terv intézkedései ellen lázadni terveznek a keddi döntő fontosságú alsóházi szavazáson, hogy fel kellene ismerniük, hogy nincs helye az öntelt viselkedésnek az omikronnal vívott harcban…    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után