Már saját miniszterei fenyegetik Theresa May-t csoportos lázadással a megállapodás nélküli Brexit miatt 1

Theresa May, brit miniszterelnököt arra sürgetik saját miniszterei, hogy azonnal intézze el, hogy a megállapodás nélküli kilépés semmiféleképpen ne valósulhasson meg, és tolja el a kilépés dátumát (ami már csak pár hét) különben tömegesen fognak fellázadni saját kormányfőjük ellen.

A miniszterelnöknek címzett levelet három miniszter írta alá, és adta át, amiben arra szólítják fel, késleltesse a Brexit napját, hogy az ország elkerülje a „katasztrófát”. Richard Harrington, Claire Perry és Margot James azt nyilatkozták, hogy arra kérik a kormányt, hogy ezt még ezen a héten tegye meg. A Daily Mail-ben a miniszterek arra figyelmeztettek, hogy amennyiben nem így lesz „az ország március 29-én egy hatalmas szakadékba fog zuhanni”.

Már saját miniszterei fenyegetik Theresa May-t csoportos lázadással a megállapodás nélküli Brexit miatt 3

„Ez egy olyan cselekedet lenne a kormány részéről, amit a képviselők majdnem mindegyike, az országban levő vállalatok és azok számtalan alkalmazottja is nagyra értékelne és a sok feszültség és aggódás után végre egy kicsit megnyugodhatnának.” – nyilatkozták.

„De amennyiben a miniszterelnök nem lesz képes, vagy hajlandó, hogy ezt a lépést megtegye, úgy nekünk nem lesz más választásunk, mint hogy csatlakozzunk az összes többi párt képviselőihez az alsóházban, beleértve más további minisztereket is, és a nemzet érdekeit előtérbe helyezve cselekedjünk, hogy megállítsunk egy katasztrófát, ami kevesebb, mint öt hét múlva be fog következni, és amit örökre bánni fogunk.”

A miniszterelnökhöz szóló levélben az is benne áll, hogy összesen 15 miniszter van már, akik készek rá, hogy lemondjanak posztjukról, csak azért hogy a megállapodás nélküli Brexitet elkerülje a szigetország és lakói. A kormányon rohamosan nő a nyomás, hogy amennyiben nincs megállapodás, valahogy tolják el a kilépés dátumát, ugyanis mindössze 32 nap maradt hátra és még mindig nincs semmi konkrét azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az ország sorsa. Theresa May persze azt nyilatkozta, hogy az ország már csak egy hajszálnyira van attól, hogy sikerüljön kiharcolni egy olyan megállapodást, ami mind a parlamentnek, mind az EU-nak megfelel.

Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk elárulta, hogy Theresa May miniszterelnökkel többek közt a Brexit elnapolásáról és annak hivatalos procedúrájáról is tárgyaltak, amikor a vasárnapi nap folyamán találkoztak Egyiptomban. Mr. Tusk azt nyilatkozta, hogy a britek kilépésének elnapolása március 29-ről későbbre egy „racionális megoldás” a jelenlegi krízisre azonban figyelmeztetett, hogy az egyetlen alternatíva, ha a brit parlament nem fogadja el az EU feltételeit, az egy „kaotikus Brexit” lesz.

Már saját miniszterei fenyegetik Theresa May-t csoportos lázadással a megállapodás nélküli Brexit miatt 4

A holland miniszterelnök, aki pedig hétfőn tárgyalt a brit kormányfővel, ezt követően azt nyilatkozta, hogy itt lenne az ideje, hogy Nagy-Britannia végre „felébredjen”. „Hollandia az egyik legjobb barátotok. Amit jelenleg csináltok, ilyen gondterhes időkben kilépni az EU-ból, az a rossz döntés. Bő négy hét van hátra a kilépésig, és még mindig nincs megállapodás. Így gyakorlatilag, mint egy alvajáró, belesétáltok a megállapodás nélküli kilépésbe. Ez elfogadhatatlan és a legjobb barátaitokként figyelmeztetnünk kell benneteket.” – mondta a holland kormányfő.

Amikor a kilépés dátumának eltolásáról kérdezték, Theresa May ezt reagálta: „Az 50. cikkely kiegészítése és a kilépés késleltetése nem fogja azt eredményezni, hogy ettől a Parlament sikeresen döntést hoz a megállapodás kapcsán. Ettől nem fognak beleegyezni. Mindössze annyi fog történni a késleltetés által, amit maga a szó jelent. Az 50. cikkely módosítása nem oldja meg a problémát.” A miniszterelnök tehát nem tervezi elnapolni a kilépést, így azonban további komplikációk várhatók a Brexit körül, amit egyre kevesebben néznek jó szemmel, tétlenül, a fenekükön csücsülve.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után