12 hónappal azután, hogy a három éves Alan Kurdi testét a török partokra vetette a tenger, a világ sokkolva állt a bevándorlás kérdése előtt, ígérve, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy megoldás szülessen.

refugees

Most két fivérről olvashattok, akik szintén vállalkoztak a kockázatos utazásra — és megcsinálták.

Anas és Eid Al Darkazanly még akkor elhagyták Szíriát, mielőtt a harcok komolyabbra fordultak volna. Az ellenzéki erők, a lázadók, nem voltak megfelelően szervezettek, azonban, az uralmon lévő rendszer az volt. Bevonultak a városukba, és mindenkit válogatás nélkül letartóztattak, ill. tetszés szerint öltek. 2011-ben Libanonba menekültek. 2014-re, több mint egy millió szíriai tett ugyanígy, mire a libanoniak kezdtek kifogyni a türelmükből. Nem engedték meg nekik, hogy dolgozhassanak. Anast a libanoni hatóság letartóztatta. Megbilincselték őt és bottal verték, olyan erősen, hogy eltörték a jobb kezét.

A tavalyi év elején, a 33 és 36 éves fivérek egészen a török határig utaztak, és mindössze, néhány napot töltöttek a tengerparti városban, Izmirben. Ez idő alatt, ötször próbáltak meg gumicsónakon eljutni a görög Samos szigetére gumicsónakkal. A távolság, amit meg akartak tenni, nem volt nagy. „Az őrök csónakkal jöttek utánunk.” — mondta. „Botokkal ütöttek minket. Késsel kiszúrták a gumicsónakot. Sötét volt és az arcunk be volt takarva. Nem tudtuk, hogy kik voltak, vagy hogy honnan jöttek. Talán, Törökországból vagy Görögországból. Néhányan azt mondták, hogy németek voltak. Egyik alkalommal, hét vagy nyolc óráig voltunk a vízben.”

A hatodik kísérlet sikeres volt. Lefényképezték és Athénba küldték őket, ahonnan két napon át busszal és vonattal folytatták tovább az útjukat Macedoniába, Szerbiába és onnan Magyarországra. „Magyarország nagyon kemény volt” — mondta Eid. „Ha a hatóságok elkapnak, akkor ujjlenyomatot vesznek tőled. Ez azt jelenti, hogyha megpróbálsz továbbmenni Franciaországba vagy Nagy Britanniába, vagy bárhova, akkor visszaküldenek. Azonban, Magyarország egy szegény ország. Nincsenek munkahelyek. Az emberek nem akarnak ott maradni. AZ emberek nem akarnak ott leragadni.”

Anast és Eidet embercsempészek próbálták átcsempészni a magyar határon busszal, további 60 bevándorló társaságában. Mindenkit elfogtak, kivéve kettejüket. „Az erdőbe futottunk” — mondta Eid. „két napig rejtőzködtünk ott.” Autóval mentek Budapestre, amely egy konvoj része volt, amelyet embercsempészek szerveztek meg. A konvoj tele volt szíriaiakkal és irakiakkal, akikkel Ausztria felé tartottak. Aztán, német autókba szálltak át, amellyel Németország felé vették az irányt. „Németországban, kitettek minket a legelső faluban, ahová megérkeztünk. Azt mondták a csempészek, hogy „Mindenki kifelé!”, és aztán otthagytak minket.”

Minden egyes bevándorló 250 eurót fizetett az embercsempészeknek vonat és buszjegyekért Berlinbe, és onnan az egész útra Hollandiába és Franciaországba, Calais közelébe. „Ha mi magunk mentünk volna a jegyirodába, azonnal letartóztattak volna minket” — mondta Anas. „25 napot töltöttünk Calais-ben.” —mondta Anas. „25 napig sátorban voltunk. Olyan volt, mint egy munka.  A nap folyamán alszol, éjszaka pedig 5 órától 5 óráig próbálsz átkelni a határon. Ez egy 12 órás beosztás. Az alagút másfél órányi sétára van, és szintén, másfél óráig tart visszajönni.”

„Ez olyan, mint egy játék a francia rendőrséggel.” A francia rendőrök nem szeretik a briteket. Ők csak azt akarják, hogy be se tegyék a lábukat az országukba. Amikor a vonat az alagút közelébe ér, lelassul. Mindössze, néhány másodperced van arra, hogy felugorj és elrejtőzz. Nagyon veszélyes. Az egyik szír barátunkat a vonat ölte meg.”

25 nappal később, már egy teherautó csomagtartójában találták magukat. „Ránéztem a telefonomra és a GPS-em azt mondta, hogy az Egyesült Királyságban vagyunk. Ezért, kopogtattam a teherautó faln és jött a rendőrség.” Mindkettejüket letartóztatták. Azonban, felhívták a féltestvérüket, Emadot, aki már 10 éve az országban élt. Hat hónapig voltak fogva tartva Manchester közelében, miután kiengedték őket és megígérték nekik, hogy öt évig az országban maradhatnak. Jelenleg, egy kis lakásban élnek Nyugat Londonban. Lakhatási támogatást kapnak és heti 73 fontot, hogy megéljenek.

Anas és Eid története nem egyedülálló. A bevándorlók helyzete egy éve került reflektorfénybe, amikor a három éves Alan Kurdi török partra kisodort holtteste sokkolta a világot. A kormányok megígérték, hogy fellépnek a témával kapcsolatban, bár a brit kormány lemaradt a kötelezettségei teljesítéséről, azaz, hogy — a sokak által túl kevésnek vélt —20,000 bevándorlót fog betelepíteni öt éven belül.

„Amint Alan mindenhol szerepelt az újságokban, az emberek megváltoztatták a hozzáállásukat” — mondta Eid. „A média nyomást helyezett a kormányokra, amelyek ennek hatására megváltoztatták a hozzáállásukat. Azonban, időközben megtörténtek ugye, a dolgok Párizsban, és Németországban, és szerte Európában, és a hozzáállás újra megváltozott, amely újra a bevándorlók ellen foglal állást. Virszont, az emberek nem változtak meg. A helyzetük nem változott meg. Alan egy kisfiú volt. Ezrek haltak meg. Ezeknek az embereknek a helyzete ugyanaz maradt. Segítségre volt szükségük egy évvel ezelőtt, öt évvel ezelőtt és most is.”

„Itt (Nagy Britanniában) nincsenek úttorlaszok. Senki sem köp le. Senki sem tartóztat le ok nélkül. Senki sem bánik rosszul veled.” — mondta Anas. Azonban, a munka nem egyértelmű, nem őszinte. A féltestvérük, aki tolmácsként dolgozik, azt mondja, hogy angolul tanulnak, mert sikeres, magasan képzett asztalosként szeretnék itt újraalapozni az életüket. Van elérhető munka, de főként arab éttermekben, ahol senki sem beszél angolul. „Azt mondják, hogy kifizetik neked a minimális bért, de mindezért háromszor annyi ideig dolgoztatnak majd téged, mint ahogy azt korábban mondták.”

Anas felesége eltűntként van bejelentve Szíriában. „99 százalék az esélye” annak, hogy már nincs életben. A férfi szeretné kihozni ide a fiait, de mivel nem tud hazamenni, hogy megerősítse a felesége hosszú ideje való eltűnését, nem tudja alátámasztani a brit hatóságoknak vagy az Egyesült Nemzeteknek, hogy gyerekei egyedül vannak. Mindkét gyerek jelenleg, Libanonban él, akiknek néhány napja megtagadták, hogy az Egyesült Királyság területére utazzanak.  A két férfinek van egy öccse is, aki fogyatékos. Fizikailag nem volt képes az utazás megtételére. Ő még Szíriában van.

Kérvényezték az Egyesült Nemzeteknél az áttelepítését, amely problémákba ütközött. „Az Egyesült Nemzetek csak orvosokat, mérnököket stb. Ha úgy gondolják, hogy talán nem tudsz dolgozni, akkor semmi esélyed sincs. Ez nem igazságos.” — mondta Anas.

Azoknak, akik a polgárháború elől menekülnek, a Brexit által előidézett instabilitás aligha észrevehető. Azonban, mégis van aggódni valójuk. „Úgy érezzük, hogy nem vagyunk biztonságban. Csak öt évig maradhatunk, aztán, mennünk kell. De mi fog történni öt éven belül? Ha letelik az öt évünk, kegyes lesz hozzánk a kormány? Hová fogunk menni? Nincs hová mennünk. Nincs már Szíria. Nem lesz már Szíria. Kérvényeztem a családegyesítést a gyerekeimmel és az édesanyámmal, de visszautasították.”

Inkább Donald Trump véleményét osztják, különösen a Párizsban történt események után: „Ha nem tudod, hogy ki jön, ha nem tudod, hogy ki a bevándorló és ki a terrorista, az egy nehéz helyzet.”

Talán, tényleg az, de a megoldás eléggé egyértelmű Eid szerint: „Fel kell lépni a rendszer ellen. Senki sem akarja elhagyni az országot. Azonban, nincs más választásod. Mi nem akarunk itt lenni. A legközelebbi helyre mentünk, Libanonba. Azonban, az nem jött össze. Megfelelő megoldásra van szükség Szíriában. Egy megfelelő megoldás kell. Le kell győzni Assadot. Le kell győzni a Daaesht (ISIS).”    Forrás: www.independent.co.uk

[fblike]