A brit főváros egyik legismertebb tere, a Trafalgar Square a vasárnapi nap folyamán egy világháborús helyszínné alakult, mivel egy Hollywood-i film egyik jelenetét forgatták.

Traf1

A térre és környékére vezető utakat vagy négy órára lezárták, amíg a jelenetek forgatása tartott. A jelenetek DC képregény adaptációból készült Wonder Woman című, most készülő filmhez kellettek. A hamarosan bemutatásra kerülő mozifilm főszereplője az ismert és gyönyörű Gal Gadot lesz.

Az emberek tonnaszámra küldték be a fotókat a látványosságról, miután a díszletnek a nemzeti lobogóktól, a 100 éves múzeumi autócsodákon át, több tucat katonai egyenruhában masírozó ember is része volt. Sokak szerint úgy tűnt, hogy a jelenetben egy hadsereg hazatérését vették filmre.

ad_197250689

„Filmet forgatott a Warner Bros ma délelőtt a Trafalgar Square-nél az új Wonder Woman című filmhez. Olyan volt, mint egy I. világháborús jelenet.” – írta Vince Strachan a twitteren.

Mazi1

Igen nagy felfordulást okozott a lezárás, mivel pont a reggeli csúcsforgalom idejére zárták le a környéket, de délelőtt 10:30-kor újra megnyitották az utcákat a tér környékén a forgalom számára. A filmet egyébként várhatóan következő év júniusában nézhetjük majd meg a mozikban.

CbvfBtgW0AExJKX

Néhány hete egy másik filmes jelenet is zajlott a városban, amikor a Temze fölött átívelő Lambeth Bridge-en robbantottak fel egy londoni emeletes buszt. Ezt itt tekinthetitek meg.   Forrás: http://www.standard.co.uk/

 [fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára