Londonba új munkavállalási engedély rendszert vezetnek be, hogy az EU-s dolgozók maradhassanak 1

London új polgármestere, Sadiq Khan kedden délután bejelentette nyilvánosan is, hogy már dolgoznak egy új munkavállalói engedély rendszer bevezetésének tervein, amire nagy szüksége lesz az EU-s állampolgároknak a szigetország kilépését követően.

2progress1000v01

A polgármester a hírek szerint több kulcsfigurával is tárgyalt, akik a Brexit végrehajtásának részletein dolgoznak éjjel nappal, mint pl. David Davis felelős Brexit minister, vagy Philip Hammond pénzügyminiszter és Boris Johnson (az előző polgármester) jelenlegi külügyminiszter. Mr. Khan célja, hogy a brit főváros számára a lehető legjobb feltételeket biztosítsa, és az EU-val a lehető legjobb kapcsolatot ápolja. A rendszer lényege az lenne, hogy lefektesse a kilépés után a kijövetel szabályait, és a már itt lévők számára pedig biztosítsa a maradás lehetőségét, természetesen valamiféle feltételrendszerhez kötve azt.

Amióta júniusban kiderült, hogy a brit nemzet nem szeretne tovább az EU-ban maradni, számos cég vezetője és sok nagyvállalat sürgeti az új munka vízumok mielőbbi bevezetését, vagy legalábbis valamiféle konkrétabb terv kidolgozását. Mint tudjuk London elképesztően zsúfolt világváros, ami tele van külföldiekkel, ezen belül is rengeteg más EU tagállamból származó emberrel. Az Angliai magyarok nagyrésze, több mint fele itt található. Pontos adat nincsen, de nagyjából 150-250 ezren lehetünk.

A lényeg, hogy Nagy-Britannia és ezen belül is London iszonyatosan rá van szorulva a külföldi munkaerőre, így a kilépés utáni esetleges tömeges kivonulást elkerülendő, valamiféle biztosíték kell majd azoknak, akik itt vannak, hogy legálisan itt is maradhassanak. A Sky News-nak adott interjújában Mr. Khan elmondta, hogy már el is kezdték kidolgozni az új rendszer tervezetét.

„Folyamatosan kommunikálunk cégvezetőkkel, vállalatokkal annak érdekében, hogy megtudjuk, mit tehetünk, hogy London ne veszítse el a tehetségeket, az innovatív elméket és a jó munkaerőt, ami a világ legjobb városává tesz bennünket. A jó hír az, hogy a kormány is tisztában van azzal, hogy erre szükség van. Beszéltem a pénzügyminiszterrel és a Brexitért felelős miniszterrel is és ők is így látják.” – nyilatkozta a polgármester.

„Hamarosan a miniszterelnökkel is leülünk átbeszélni ezt a témát, de úgy látszik, hogy mindenki egyetért abban, hogy fontos, hogy London jó és szoros kapcsolatban maradjon az EU-val.” – tette hozzá.

Egyre többen beismerik, hogy a bevándorló munkaerőre óriási szükség van, és nem csak a kreatív irodai pozíciókban a szakmailag magasan képzett emberekre, de az egyszerű munkákat elvégző egyszerű, de szorgos hétköznapi „harcosokra” is. Nélkülük ez a város nem tartana ott ahol tart.

Habár az egész országot nézve a népszavazás eredményét mindenki ismeri, London lakosságának 59% szavazott a maradás mellett. A felsőoktatásban tanuló és végzett emberek körében pedig 70% felett volt a maradás mellett voksolók száma.

A főváros lakossága még abba az irányba is tett erőfeszítéseket, hogy a város váljon külön állammá és maradjon az EU-ban illetve csatlakozzon hozzá. Mr. Khan azonban hamar „vízbe fojtotta” a függetlenné válást kísérlők ötletét, hiába gyűlt össze pillanatok alatt elképesztően sok szavazat. Az új rendszer terveinek részleteiről egyelőre nem sokat lehet tudni, de hamarosan körvonalazódnia kell, ugyanis a hírek szerint a miniszterelnök 2017 elején elindítja a kilépés hivatalos procedúráját.

Mr. Khan nevéhez fűződik egyébként az újfajta buszjegy bevezetése is a brit fővárosban, ami pár hete elérhető, és milliók spórolhatnak vele nap mint nap.   Forrás: standard

[feather_share]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után