Lehull a lepel a WC-zés utáni kézmosási statisztikákról Nagy-Britanniában 1

Mostantól kétszer is gondoljuk meg, melyik munkatársunkkal rázunk kezet. Egy új kutatás a fürdőszobai szokásainkat vizsgálta. A vizsgálatnak alávetett csaknem 100,000 irodai dolgozó nem szerepelt valami fényesen, ami a tisztálkodást illeti.

handdoor2702a

Kiderült, hogy a férfiak mindössze 38%-a, míg a nőknek körülbelül 60%-a mos kezet a WC használata után.

A szomorú igazságot a Rentokil Initial nevű cég tárta fel, méghozzá úgy, hogy a csapokra és a kilincsekre egyaránt érzékelőket helyeztek el különböző cégeknél, és figyelték azok használatának mértékét.

Az eredmény szomorú, már csak azért is, mert az igénytelenség ténye mellett az ilyen hanyagság a betegségek terjedésének melegágya lehet.

A legviccesebb az egészben, hogy a felmérést végző cég a kutatás eredményét élőben jelentette be a vállalatok dolgozóinak, azok számítógépein keresztül. A tényekkel való szembesítés, a cég dolgozóinak kézmosási szokásaiban drasztikus javulást eredményezett.

A szembesítést követő 2 napon belül a wc használata utáni kézmosás aránya 90%-ra emelkedett, ami később kicsit visszaesve 82%-on stabilizálódott.

A Rentokil Initial ezt az új rendszert most már hivatalosan is árulja az élelmiszer gyártó cégek, az egészségügy és az oktatás ágazatain belül tevékenykedő vállalatok számára.

A két éve tartó kézmosási kampány a céljait elérni látszik, ugyanis azóta a kórházakban a kézmosáshoz használt gélekből 3-szor annyi fogy, és egyes fertőzések aránya több, mint 40%-kal csökkent.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.standard.co.uk/news/health/revealed-the-filthy-hand-washing-habits-of-office-workers-and-it-isnt-just-men-at-fault-10074437.html

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után