A Permanent Residence Card (állandó tartózkodási engedélyt igazoló kártya) igénylése Angliában 1

Folyamatos a bizonytalanság a Brexit körül, mióta Nagy-Britannia megszavazta, hogy kilép az EU-ból. Bár tulajdonképpen még ez sem teljesen biztos, azért érezhető, hogy az országban élő EU-s tagállamokból származó bevándorlók sokan aggódnak a sorsukat illetően. Ez teljesen érthető, éppen ezért hasznos, ha tudjuk hogyan tehetjük teljesen biztossá, hogy a kilépés után is maradhassunk az országban.

card460

Az elmúlt, hónapokban folyamatosan röppentek fel hírek, hogy miként szeretnék biztosítani a szigetországban élő, de más nemzetiségű EU-s állampolgároknak a maradás lehetőségét. Remélhetőleg automatikusan maradhat majd mindenki, azonban aki biztosra akar menni, annak érdemes megszerezni az állandó tartózkodási engedélyt. A most következőkben, az ezt lehetővé tevő kártya, vagyis, a Permanent Residence Card megszerzéséről írunk.

Mit jelent a Permanent Residence Card és mire jogosít fel?

A Permanent Residence Card, vagyis az állandó letelepedési jogunkat igazoló kártya vagy dokumentum arra jogosít fel, hogy az Egyesült Királyságban dolgozzunk, éljünk, tanuljunk, és igénybe vehessünk bizonyos juttatásokat, szolgáltatásokat.

Kiknek kell és kik igényelhetik ezt a kártyát?

Ha az Európai Gazdasági Térség országaiból származunk (az EU 28 országa, ill. Izland, Leichtenstein, Norvégia és Svájc), nem kötelező állandó letelepedésért folyamodnunk a Királyság terültén. Azonban, ha szeretnénk ezzel a dokumentummal igazolni, hogy törvényesen élünk az országban, akkor természetesen, beadhatjuk az igénylésünket.

Egyébként, a kártyát kifejezetten azoknak kötelező igényelni, akik nem tartoznak az Európai Gazdasági Térség országainak állampolgárai közé.

Az állandó letelepedést igazoló kártya igényléséhez elengedhetetlen, hogy legalább 5 évig, megszakítások nélkül az Egyesült Királyság területén éljünk. Az sokat segít, ha igazolni tudjuk azt, hogy valamelyik családtagunk már több, mint 5 éve az országban él és rendelkezik letelepedési engedéllyel.

Azok, akik az Európai Gazdasági Térség országain kívőlről származnak, és szeretnének a Királyságban élni, ún. biometrikus információt is csatolniuk kell a kérelmükhöz. Ez azt jelenti, hogy bizonyos postákon, ahol már csinálnak ilyet, beszkennelik az ujjlenyomatukat, digitalizálják az aláírásukat és digitális fényképet készítenek róluk. Ha megtagadják ezen információk csatolását, a kérelmüket elutasítják.

Hogyan igényeljük a kártyát?

Az igényléshez, először is, töltsük le, nyomassuk ki és töltsük ki a jelentkezési űrlapot. Ha ez megvan, akkor postázzuk el a Belügyminisztérium ezzel foglalkozó hatóságának a címére, amit az űrlapon találunk. Ezen kívül, csatolnunk kell a kérelem feldolgozásához szükséges 65 fontos illetéket, ill. a kérelmünk jogosultságát alátámasztó dokumentumokat:

  • személyi igazolvány,
  • útlevél,
  • 2 fénykép;
  • munkaviszonyt vagy tanulói jogviszonyt igazoló szerződés;
  • a jövedelmünket igazoló banki iratok;
  • lakcímigazolás;
  • betegbiztosítási igazolás;
  • jogosítvány (ha van).

Minden iratot eredeti példányban kell benyújtani. Ha vannak olyan dokumentumaink (pl. születési anyakönyvi kivonat vagy házassági bizonyítvány), amely angolra van fordítva, fonos, hogy azok hivatalos, bejegyzett közjegyző által legyenek hitelesítve.

A kérelmet akár személyesen is benyújthatjuk a Premium Server Centre irodáiban. Ha elutasítják a kérelmünket, a 25 fontos adminisztrációs díjon kívül fennmaradó összeget visszatérítik.

A kitöltendő űrlap nagyon részletes, jelenleg 85 oldalas. Ha postán küldjük be, elég csak azokat az oldalakat postázni, amikre írtunk valamit. A többit nem kell. Így a borítékunk könnyebb lesz, a postai költségünk pedig olcsóbb. A kormány egyébként nemrég jelentette be, hogy jelentősen egyszerűsíteni fogják, és előállnak egy 15 oldalas verzióval.

Ha úgy gondoljuk, hogy szeretnénk véglegesen az országban maradni, akkor nagyon javasolt az állandó tartózkodási kártya megszerzése, ugyanis, csak ennek birtokában adhatjuk be egy év múlva az igénylésünket a brit állampolgárságra.

Ha tehát, Nagy-Britannia kilép az EU-ból, és — nagyon extrém esetben — mondjuk nem lesz az Európai Gazdasági Térség tagja sem, akkor bizony, nem árt összegyűjtenünk az állandó tartózkodási engedélyt igazoló kártya igénylésére szükséges dokumentumokat.   Forrás: www.gov.uk

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után