Egy új jelentés szerint, amely egy olyan csoporttól származik amelyben valamennyi párt képviselői jelen vannak, az integráció és a könnyebb beilleszkedés érdekében kötelezővé tennék az angol nyelv elsajátítását a szigetországba érkező külföldiek számára.
Az újonnan Nagy-Britannia területére érkező bevándorlókat kötelezni kellene az angol tanulásra a megérkezésük pillanatától kezdve, méghozzá olyan tanfolyamokkal, órákkal, amiken kötelező a részvétel. Ez a Parlament egyik olyan csoportjának a jelentésében áll, amelyben minden párt képviselői jelen vannak és a tanulmány a szociális integrációt boncolgatja, vagyis, hogy miként tudnának az ide érkezők minél könnyebben, gyorsabban beilleszkedni a társadalomba.
A jelentés, amely sok képviselő által közösen íródott és amelynek számos szerzője van, azt is boncolgatja, hogy a bevándorlással kapcsolatos ügyeket és intézni valókat új rendszer szerint, régiónként kellene kezelni, a mostani központosított verzió helyett. Az új jelentés alig egy hónappal az után a másik jelentés után látott napvilágot, amely azt taglalta, hogy bár Nagy-Britannia egyre változatosabb, ezzel együtt sajnos egyre megosztottabb és széthúzóbb is egyben.
A korábbi riport szerint még messzebbre kellene elmenni, és a bevándorlóknak egy „hűség esküt” kellene tenniük, mikor belépnek az országba. Ez leginkább azért lett kiemelve, mert az itt élő muszlimok egyre gyakrabban nem vallják magukat briteknek, hanem sokkal inkább más, zártabb helyi közösségek tagjaiként azonosítják magukat. Az ezt boncolgató tanulmány szerint ezekben a főleg muszlim és hindu közösségekben a nők el vannak nyomva, sokszor alig érintkeznek a külvilággal, és itt is úgy kezelik őket, mintha a saját hazájukban lennének. Ennek következtében többek közt komoly nyelvi hiányosságokkal is küzdenek.
A nyelvi hiányosságok azonban a legtöbb kelet-európai bevándorlóról is elmondhatók, és nekünk, angliai magyaroknak sem kell messzire mennünk, hogy egy itt élő olyan magyar ismerősre bukkanjunk, aki finoman szólva is alig beszéli a nyelvet.
A tanulmány végső konklúziója, hogy az angol nyelv értése és beszélése a kulcsa annak, hogy valaki teljes értékű tagja legyen a társadalomnak és a gazdaságnak egyaránt. Továbbá ez kell ahhoz is, hogy az itt élő brit nemzet lakosságával eredményesen és folyékonyan tudjunk kommunikálni., kapcsolatba lépni.
Az ide költözőket és az itt élő de nem jól beszélőket tehát egy ESOL [English for Speakers of Other Languages] tanfolyamra köteleznék. A csoport azt is kitűzte célul, hogy a regionális hatóságok más elvárásokat szabhassanak a külföldi letelepedni vágyóknak, így terelgetve valamelyest a beérkezők áradatát mindig abba az irányba, ahol nagyobb rájuk az igény.
„A kormánynak kötelessége lenne foglalkozni a különböző itt élő kisebbségek beilleszkedésével. Ennek az elmulasztása miatt nyertek teret maguknak a szélsőséges csoportok, akik a haragot és a gyűlöletet szítják az országban, sajnos egyre több sikerrel.” – nyilatkozta az egyik munkáspárti képviselő. Forrás: independent Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com