Komoly változások jönnek a Nagy-Britanniába érkező bevándorlók számára – a brit kormány tegnapi nagy bejelentése 1

A brit kormány bejelentette, hogy a migráció visszaszorítására irányuló tervek részeként megemeli a külföldi munkavállalók számára szükséges minimális éves bér küszöbértékét az Egyesült Királyságban.

Komoly változások jönnek a Nagy-Britanniába érkező bevándorlók számára – a brit kormány tegnapi nagy bejelentése 3

A képzett munkavállalói vízum megszerzéséhez szükséges minimális éves fizetés 26 200 fontról jelentős mértékben, egészen 38 700 fontra emelkedik jövőre. Ez az emelés viszont csak egy részét képezte a James Cleverly belügyminiszter által bejelentett, a bevándorlás visszaszorítását célzó ötpontos tervnek.

Azt mondta, hogy az Egyesült Királyságba irányuló migráció „túl magas”, és évek óta „sokan vannak, akik visszaélnek” az egészségügyi és gondozási vízummal. A konzervatív képviselők az utóbbi időben egyre nagyobb nyomás alá helyezték Rishi Sunak miniszterelnököt és kormányát, hogy lépjenek fel a legális migráció helyzetével kapcsolatban, miután a múlt heti hivatalos adatokból az derült ki, hogy a nettó migráció 745 ezres rekordot ért el a tavalyi év során.

Az új fizetési követelményeken felül Mr. Cleverly azt mondta, a brit kormány tervei bevándorlás csökkentése kapcsán a következők:

  • Be kell tiltani az egészségügyi dolgozók és gondozók számára, hogy családtagokat / eltartott személyeket hozzanak magukkal az Egyesült Királyságba
  • Megszüntetni azt a gyakorlatot, hogy akár 20%-kal kevesebbet fizetnek a dolgozóknak, akik hiányszakmában lévő állást töltenek be
  • Jövő tavasztól 26 200 fontról 38 700 fontra emelik a családi vízumok megszerzéséhez szükséges minimum éves jövedelmet is
  • Megkérik a kormány migrációs tanácsadóját, hogy vizsgálja felül a diplomások számára létrehozott vízumútvonalat a „visszaélések megelőzése érdekében”

A belügyminiszter azt állította, hogy az Egyesült Királyság bevándorlási rendszerének ezen öt módosítása azt jelenti, hogy „több mint 300 000 ember, aki tavaly érkezett az Egyesült Királyságba, így már most nem tudna”.

„Elég volt, ami sok az sok” – mondta Mr. Cleverly. „A bevándorlási politikának igazságosnak, legálisnak és fenntarthatónak kell lennie.”

Arra a kérdésre, hogy a gondozókat elriasztaná-e attól, hogy az Egyesült Királyságba jöjjenek, az, hogy nem tudnának családtagot magukkal hozni, a belügyminiszter azt mondta, úgy véli, hogy a családdal rendelkező egyének kedvét elveheti, de még mindig bőven vannak gondozók, akik szívesen jönnének.

A Munkáspárt árnyék-belügyminisztere, Yvette Cooper, a migrációs terv hallatán azt mondta ez egy „újabb példája volt a kormány belsejében lévő teljes káosznak”. Azt is hozzátette, hogy bár a nettó migrációnak valóban „csökkennie kell”, szükség van egy „megfelelő tervre” a brit munkavállalók kiképzésére és toborzására.

Christina McAnea, a Unison főtitkára azt mondta, hogy „A külföldi bevándorló munkavállalókat azért biztattuk arra, hogy jöjjenek ide, mert mindkét szektorban óriási a munkaerőhiány. A kórházak és a gondozóotthonok egyszerűen nem működhetnének nélkülük.” Majd hozzátette: „ezek a kegyetlen tervek teljes katasztrófát jelentenek az NHS és a szociális ellátás számára”.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után