Egy londoni bevásárlóutca olyanná vált, mint egy csatamező, miután szerda este egy autó váratlanul, egy az utcán épp áthaladó csoportba hajtott, és négy gyalogost is letarolt. A kocsit egy tinédzser lány vezette, aki az elmondások szerint elvesztette uralmát a jármű fölött.

crashscene1a

Egy férfi életéért azóta is küzdenek az orvosok, és további három embert is kórházba küldött egyetlen manőverrel a fiatal hölgy. Az egyébként 19 éves lány West Kensington-nál próbált meg túl nagy sebességgel bevenni egy kanyart. Szinte azonnal elvesztette az irányítást az Audi A3-as gépkocsi felett és pont az ott átkelő gyalogosok csapatába gázolt.

Az egyik, 20-as éveiben lévő férfi, aki a legsúlyosabb sérüléseket szenvedte, többek közt a nyakát is eltörte, legalábbis a kiérkező mentők erre utaló jeleket találtak. Az ő állapota kritikus, mivel ő volt az, akit az autó leginkább telibe talált az ütközéskor. A szemtanúk beszámolói alapján a férfit az ütközés jócskán a levegőbe repítette és több métert csúszott az aszfalton. Ő nem volt eszméleténél és többen is arról számoltak be, hogy vérzett a feje és az orra is.

cr3

Három másik férfit is kórházba küldött a gázoló, akik közül egy 56 éves volt, a másik kettő pedig szintén a 20-as éveiben járt. Mind a három másik embert szintén a helyszínen is el kellett látniuk a mentősöknek, mielőtt mentőbe tették volna őket. Szerencsére azonban az ő állapotuk legalább stabil.

A szemtanúk azt is elmondták, hogy a lány, aki a balesetet okozta, nemsokkal korábban még a szülinapját ünnepelte a közeli McDonald’s-ban. A baleset szerda este történt a North End Road és a Mund Street kereszteződésénél, este 6:45 környékén. Az egyik 18 éves tanú azt is elmondta, hogy a mekiből jovő szülinapos a kocsijával a kanyart vagy 80-90 km/h sebességgel próbálta meg bevenni.

“Felcsúszott a járdára ahogy a kocsi kifarolt, és letarolt egy férfit, aki a szélvédőnek csapódott. A pasas a levegőbe repült, és a fejére esett. A sofőr közben belecsúszott egy másik férfibe, két újabb fickót pedig a kerítésnek vágott. Annyi vér van mindenhol! Ez a legrosszabb dolog, amit valaha láttam.” – mesélte az egyik személy, aki végignézte a történéseket.

kensington2

A szanaszét heverő sérültekhez többen is odarohantak segíteni. A négy sérült közül kettő nem beszélt, feltehetően mert nem voltak eszméletüknél. A másik két férfi komoly fájdalmakra panaszkodott, az egyik közülük segítségért is kiabált, hogy eltört a lába. „Az egyik fickó az út közepén landolt. Vagy három négy másodpercig fel sem fogta, hogy mi történt vele, aztán elkezdett vérezni és elsírta magát.”

Néhány perc alatt egy rakás mentőautó árasztotta el a kereszteződést. Szerencsére voltak orvostanhallgatók is a jelen lévők közt. Ők segítettek az elütöttek ellátásában a mentősöknek is.

A lány, aki a balesetet okozta, nem hajtott el, a helyszínen kiszállt a kocsijából, és megvárta a rendőröket. Őt a helyszínen letartóztatták és egyelőre őrizetben marad.  Forrás: standard Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com