Egy fiatal kisgyereket szó szerint letaroltak a Tower őrei menetelés közben csak azért mert az útjukban állt meg bámészkodni.
Felvétel is készült a jelenetről, amint a gyereket felrúgják majd kishíján rá is taposnak, miután hanyatt vágódik. A teljes menetfelszerelésben menetelő egyik őr elkiáltja magát az utolsó pillanatban, hogy „make way”, ami kb. annyit tesz, hogy el az útból, de a gyereknek ekkor már reagálni sincs ideje, keresztülgázolnak rajta.
A videót az egyik közösségi oldalon is megosztották, ezzel a címmel: „A testvérem Angliába ment, ilyen volt az első napja”.
A felvételen látható katonák a Coldstream Guards tagjai, akik a királyi palotákat és a fontosabb nevezetességeket védelmezik. Az értesülések szerint a jelen levőknek jelezték, hogy egy őrjárat közeledik, és a gyermek ennek ellenére szaladt ki eléjük váratlanul.
A hadsereg egyik szóvivője azt mondta: „Tudomásunk van az incidensről ami a londoni Towernél történt nemrégiben, egy rutin járőrözés során.” Hozzátették, hogy az őr igyekezett átlépni a gyereket majd folytatta a menetelést.
A londoni Tower egyik szóvivője azt mondta: „Tisztában vagyunk azzal, hogy mi történt, és sajnálattal hallottuk. A Tower őrei mindig gondoskodnak arról, hogy figyelmeztessék a lakosságot arról, hogy közelednek, és ez egy szerencsétlen és sajnálatos baleset volt. A munkatársaink és a katona ezt követően felvették a kapcsolatot a családdal, és megkérdezték, hogy a gyermeknek nem lett-e baja az ütközés miatt.” Forrás