Kigyulladt a British Airways londoni repülőjárata 1

Csaknem 200 embernek kellett a vészkijáratokon át kimenekülnie a British Airways Londonba induló járatáról, amikor az váratlanul lángra kapott Las Vegas-i repülőtéren.

_85444288_jordan-masters-604242

A hivatalos jelentések szerint legalább 14 embert kórházba kellett szállítani kisebb sérülésekkel. Ian Gregor szóvivő szerint a Boeing 777-es típusú repülőgép baloldali motorja kapott lángra. A lángnyelvek hamar beborították a repülőt és hatalmas fekete füstfelhő borított be mindent. A repülőgép már megkezdte a felszállást és kb 150km/h sebességgel haladt a kifutópályán, amikor a baj megtörtént.

A BA légitársaság hivatalos közleményében leírta, hogy közvetlenül a felszállás előtt technikai probléma adódott, és ezért gyulladt ki a motor. (Milyen elképesztő szerencse, hogy ez nem felszállás után történt!)

PlaneSmoke0909a

Amikor észlelték a bajt a kapitány azonnal leadta a vészjelzést a tűzoltóság segítségét kérte. A pilóta később elmondta az utasoknak, hogy a tüzet a motor végzetes meghibásodása okozta.

„Kinéztünk az ablakon és először csak a füstöt láttuk a szárnynál. Érezni lehetett a szagát. Olyan volt mint az égő gumi szaga. Orrfacsaró volt és nagyon kellemetlen. Az emberek pánikba estek.” – mesélte az egyik utas a gépről.

_85442987_coa1uunusaaia4k

Sokan a reptér várójának ablakain keresztül, döbbenten nézték végig a jelenetet.

Szerencsére a British Airways és a vegasi reptér alkalmazottai magabiztosan és gyorsan oldották meg a problémát. A segélyhívás ottani idő szerint 4:13-kor érkezett, az első lángcsóvát 4:14-kor észlelték és 4:18-ra az összes utas biztonságban elhagyta a repülőgépet. Az apróbb sérülések a felfújható csúszdán való lejutásból származtak mindössze. A pilóták egyébként rendszeresen gyakorolják, hogy mit kell tenni ilyen vészhelyzetek esetén, és most is a „könyv” szerint és precízen jártak el.

_85447132_las_vegas_plane_fire

A 2276-os járatnak a londoni Gatwick-i repülőtérre kellett volna megérkeznie, de az utasoknak így egy másik járattal kellett elindulniuk. A repülőn 159 utas és 13 fős személyzet utazott, amikor kigyulladt. Szerencsére senkinek nem lett komoly baja.

Itt csatlakozhatsz, Facebook csoportunkhoz, ami már 9,700 fős.

Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, amivel egyből eléred oldalunkat.

Itt tekintheted meg a HuNglia kupon akcióit.

Ha tetszett a cikk, itt Like-old oldalunkat:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/world-us-canada-34193767

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után