A brit adóhivatal (HMRC) 17 millió telefonhívást fel sem vesz, és 47 perc a várakozási idő 1

Egyszerűen az őrületbe kerget mindenkit az HMRC a telefonos ügyfélszolgálatával. Valószínűleg vagyunk jó páran, akik már nem egyszer szentségeltünk a végtelenek tűnő várakozás után, majd lecsaptuk a telefont. Nos, úgy tűnik, hogy egyáltalán nem vagyunk egyedül a problémával, sőt…

o-PHONE-ANGRY-MAN-facebook

A tisztességes adófizetők, köztük mi is angliai magyarok, évente rendszerint több alkalommal is rákényszerülünk, hogy felhívjuk az adóhivatalt a bevallással, visszatérítéssel, vagy egyéb ügyintézési szándékkal. Sajnos ez már eleve stresszhelyzetet teremt, mivel az emailezés lassú, vontatott és sokszor eredménytelen, a telefonálás pedig egy kész katasztrófa.

A telefon csak csöng, csöng, csöng…….de néha cseng is, aztán dalolászik, majd végül megszólal egy hang és megörülünk, de 3 másodperc után rájövünk, hogy ez csak az automata üzenet, hogy minden kollégánk foglalt, és hogy igyekszünk. És ekkor körbe is értünk, mert utána újra csöng. Valahol a 6-ik, 7-ik ilyen kör tájékán már a legkiegyensúlyozottabb emberek is remegő kézzel húzgálják a fiókokat a nyugtatót keresve, persze csak egy kézzel, mert a másikban a telefon van és csöng…. Végül lerakjuk, majd rájövünk, hogy a probléma nem lett elintézve, és nincs más választás, mint újra telefonálni. Amikor végül felveszik, akkor meg kb 2 perc alatt vagy meg oldódik a probléma és ott állsz, hogy…..ENNYI?????? Vagy megkapjuk a kapcsolom a kollégámat, mondatot ami kiváltja bennünk azt az érzést, amit nem lehet leírni, mert a toll átlyukasztaná a papírt, a billentyűzetet meg olyan erővel nyomnám, hogy a betűk caps lock nélkül is nagyra váltanának.

_85443783_capture

A Citizens Advice által készített tanulmány szerint az elmúlt év során 11,500 csalódott telefonáló írta le panaszait és frusztráltságát a twitteren. A közösségi oldalon panaszkodó több, mint 10 ezer ember esetében az átlagos várakozási idő, mire felvették a telefont, 47 perc volt. Ha ez az átlag, akkor képzeljük el, mennyit várt, aki peches volt…

Az HMRC persze egyből azzal reagált, hogy a tanulmány nem tudományos, elévült és pontatlan. A hivatalos várakozási idő szerintük nagyjából 10 perc körül van. Ennek ellenére nemrégiben további 3,000 embert vettek fel az ügyintézések menetének gyorsítása érdekében.

Egy esetben például az egyik ügyfél azt írta, hogy négyszer is próbálkozott és mind a négy alkalommal egy órán át várt.

A Citizens Advice számításai szerint 47 percnyi várakozási idő sok esetben £4.66-os hívásdíjat von maga után. Ez már eleve elég felháborító. Pláne, ha a végén még fel sem veszik. Az emberek sokszor a semmiért fizetnek. Ráadásul nem csak a telefonhívás díjáról van szó. Ha valami fontos ügyben nem tudják elérni az adóhivatalt, pénztől eshetnek el, vagy komoly bírságot is kaphatnak a nyakukba, legyen szó adóbevallással kapcsolatos dolgokról, vagy adótartozásról, esetleg adó túlfizetésről.

A kormány hivatalos adatai szerint az előző év során összesen 17 millió olyan hívás futott be a brit adóhivatalhoz, amire valamilyen okból nem válaszoltak. A tanulmány idejét múltságáról és hiteltelenségéről pedig annyit, hogy összesen 34,000 HMRC-vel kapcsolatos twitterüzenetet néztek meg 2014 és 2015 augusztusa közt.

Az HMRC szerint a hívásokra egyre nagyobb arányban tudnak válaszolni, és a várakozási idő is folyamatosan csökken. Ennek ellenére Lin Homer, az HMRC vezérigazgatója júniusban már egyszer bocsánatot kért a telefonos ügyfélszolgálat minősége miatt és maga is elismerte, hogy nem működik valami olajozottan a gépezet.

Itt csatlakozhatsz, Facebook csoportunkhoz, ami már 9,700 fős.

Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, amivel egyből eléred oldalunkat.

Itt tekintheted meg a HuNglia kupon akcióit.

Ha tetszett a cikk, itt Like-old oldalunkat:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/business-34195843

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után