Kiderült, mi történhetett a férfival, akit a fél ország keres, miután savval locsolt le több embert Londonban 1

A rendőrségi búvárok megkezdték a Temze folyó egy szakaszának átkutatását a Clapham-i támadással gyanúsított Abdul Ezedi holttestének felkutatásáért, miután a nyomozók felfedték, hogy elég jó esély van arra, hogy megfulladhatott.

Kiderült, mi történhetett a férfival, akit a fél ország keres, miután savval locsolt le több embert Londonban 3

A Met Police tegnap azt közölte, hogy a fő hipotézisük az, hogy a 35 éves férfi valószínűleg a vízbe ugrott, és okkal feltételezhető, hogy meg is halt. Holttestet még nem találtak, és Jon Savell parancsnok azt mondta, hogy Ezedi teste „lehet, hogy soha nem kerül elő”, ha a Temzébe ugrott.

Ezedit legutóbb január 31-én, 23:27-kor látták a CCTV felvételeken, amint a Chelsea Bridge-nél sétál, a Battersea Park közelében, körülbelül négy órával a támadás után. A rendőrtisztek azt mondják, hogy a jelek szerint nem hagyta el a híd környékét, és nem tudják nyomon követni a további mozgását.

„Az elmúlt 24 órát a CCTV felvételek aprólékos elemzésével töltöttük, és az a fő hipotézisünk, hogy a támadó a vízbe került” – mondta Savell a Scotland Yardon tartott tájékoztatón.

Kiderült, mi történhetett a férfival, akit a fél ország keres, miután savval locsolt le több embert Londonban 4

„Megvizsgáltuk az összes rendelkezésre álló kamerát és látószöget, valamint a Transport for London és a CCTV segítségével azokról a buszokról, amelyek az adott időpontban a hídon haladtak át, és nem láttuk, hogy lejött volna a hídról. Az évnek ebben a szakában a Temze nagyon gyors folyású, nagyon széles… Nagyon valószínű, hogy ha a vízbe került, akár egy hónapig is eltart, mire előkerül, és nem kizárt, hogy soha nem találjuk meg.”

Rick Sewart nyomozófelügyelő azt is hozzátette, hogy Ezedi mozgásának elemzése után a legvalószínűbb következtetés az, hogy a folyóba ugrott. Azt mondta: „Nyomon követtük Ezedi mozgását a Tower Hill környékétől, ahol leszállt a metróról, és több mint négy mérföldet gyalogolt a Chelsea Bridge-ig.”

Kiderült, mi történhetett a férfival, akit a fél ország keres, miután savval locsolt le több embert Londonban 5

„Amikor a Chelsea Bridge területére ért, láthatóan megváltozott a viselkedése, fel-alá járkált a hídon,  megállt a híd felénél, majd megint oda vissza sétált. Aztán látható, hogy áthajol a korlátokon, majd ezek után már nincs rajta több felvételen és szem elől tévesztettük.” Ebből eléggé nagy valószínűséggel az következik, hogy a vízben kötött ki.

A Newcastle környékén élő Ezedit azzal vádolják, hogy kilenc napja erős lúgos anyaggal öntötte le volt élettársát, és megsebesítette annak két, egyenként három és nyolc éves lányát a Lessar Avenue-n, Claphamban. A támadás lehetséges indítéka a 31 éves nővel való kapcsolat megromlása volt.

Csütörtökön kora reggel a rendőrség razziát tartott Newcastle-ben két Ezedihez köthető ingatlanban, valamint a munkahelyén, de nem találták meg.

Kiderült, mi történhetett a férfival, akit a fél ország keres, miután savval locsolt le több embert Londonban 6

Ezedi 2016-ban egy teherautóban elbújva érkezett az Egyesült Királyságba, és kétszer elutasították menedékjog kérelmét, mielőtt sikeresen fellebbezett a Belügyminisztérium elutasítása ellen, azt állítva, hogy áttért a keresztény hitre. 2018-ban két szexuális bűncselekményért elítélték, de engedélyezték, hogy az Egyesült Királyságban maradhasson, mert bűncselekményeit nem ítélték elég súlyosnak ahhoz, hogy kitoloncolják az országból.

A nő, aki megsérült a támadásban, megvakulhat a jobb szemére, és továbbra is nyugtatók hatása alatt van, és még mindig túl beteg ahhoz, hogy beszéljen a rendőrséggel. Ezedi, aki nem a megtámadott gyerekek apja, maga is súlyos arcsérüléseket szenvedett az incidens során, amelyre a rendőrség szóvivője korábban azt mondta, hogy ha nem kezelik, halálos is lehet.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után