Utasok ezrei ébredtek fel péntek reggel több száz vagy több ezer mérföldre attól a helytől, ahova azt remélték, hogy a British Airways és az easyJet augusztus 24-én, csütörtökön elszállítja őket. Ezek után pedig egy csomó további utas kapott tájékoztatást arról, hogy a pénteki járata nem fog elindulni.
A BA legalább 50 belföldi és európai járatát törölte a londoni Heathrow reptérről érkezők és az oda indulók közül. A londoni Gatwick reptéren pedig az easyJet hajtott végre pénteken legalább 10 járattörlést. Az utasok panaszkodtak, hogy magukra hagyták őket Európa repülőterein, miután járataikat törölték vagy egy nappal eltolták a légiforgalmi irányítás dolgozóinak sztrájkjai és az időjárási viszonyok miatt.
Az egyik utas a közösségi oldalán fakadt ki a történtek miatt és így foglalta össze a dolgokat: „Törölték az Edinburgh-London járatunkat két órával az indulás előtt. Egy egész repülőnyi ember (beleértve egy csalódott idős hölgyet is) a repülőtéren ragadt, és az év legforgalmasabb részében, last minute szállodai szobákat keresgélnek, amikor ezek a szobák pont a lehető legdrágábbak.”
„A földi személyzet nem indokolta a járat törlését, az utasokat pedig felszólították, hogy maguk intézzék el a szállás foglalást az éjszakára. Különösen igazságtalannak tűnik azokkal szemben, akik nem szoktak utazni, idősek vagy egyszerűen csak nincs annyi készpénzük.”
Azt mondták neki, hogy a légitársaság csak 250 GBP költséget fedez. Később azt mondta az Independentnek, hogy ő és férje 400 fontot fizettek egy szállodai szobáért a belvárosban. A légi utasok jogaira vonatkozó szabályok értelmében ilyen esetben a légitársaságoknak szállást, étkezést és alternatív járatokat kell biztosítaniuk – az ártól függetlenül.
Nizzából a British Airways a négy esti londoni járatából kettőt törölt; a harmadik csak egy nap késéssel tudott elindulni; a negyedik pedig három órás késéssel indult csak el.
A British Airways Düsseldorfból, Marseille-ből, Nápolyból és Pisából induló járatai is csak ma délelőtt tudtak végül útnak indulni. Az easyJet London Gatwick reptérről induló járatainak tucatjai is súlyos fennakadásokkal küszködtek, és számos gépet az indulás előtt nem sokkal töröltek. A légitársaság csütörtökön 36, a sussexi repülőtérre és onnan induló járatot nem tudott útnak indítani, ami legalább 5000 utast érint.
A dél-spanyolországi Murciából az easyJet csütörtök esti, Gatwickbe tartó járatát is röviddel az indulás előtt törölték. Az X-en egy Sandra nevű anyuka azt írta, hogy a lányának „azt mondták, hogy intézzen szállást magának, az easyJet személyzete ugyanis nem tudott törődni vele”.
Az easyJet online ennyit írt az érintett utasaink: „A rendkívül nagy forgalom miatt sajnos nem találunk szállodai szobákat foglalni a környéken. Ha szállodai szobára van szüksége, és meg tudja oldani a saját költségén, visszatérítjük a szoba árát, az étkezés és az utazás költségeit a szállodába és vissza.”
Pénteken az easyJet további 10 járatot törölt Gatwick és Edinburgh, Faro, Milánó, Nantes és Valencia között.
Az easyJet szóvivője így nyilatkozott a történtek kapcsán: „Az Egyesült Királyságban és Európában tapasztalható kedvezőtlen időjárási körülmények és az ATC-korlátozások miatt, amelyek a London Gatwick reptér járatainak ideiglenes felfüggesztését is eredményezték, a tegnap esti járatok egy része nem tudott a megszokott időpontban elindulni. Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsük az ügyfeleinkre gyakorolt hatást. Az ügyfelek és a személyzet biztonsága és jóléte az easyJet legfontosabb prioritása, és bár nem tehetünk a kialakult helyzetről, szeretnénk elnézést kérni ügyfeleinktől az okozott kellemetlenségekért.”
A BA szóvivője pedig ezt mondta: „A többi légitársasághoz hasonlóan a londoni és Európa-szerte tapasztalt kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt mi is végrehajtottunk néhány kisebb módosítást rövid távú menetrendünkön. Felvettük a kapcsolatot az érintett utasokkal, hogy elnézést kérjünk, és felajánljuk nekik az újrafoglalási lehetőségeket vagy a jegy árának teljes visszatérítését.” Forrás
- Fontos változást jelentett be a Ryanair és több ismert légitársaság az utazáshoz használható, és a gépre felvihető csomagok kapcsán
- Három 24 órás sztrájk jön napokon belül az egyik nagy londoni reptéren ami a Wizz Air utasok tízezreit fogja érinteni