A Ryanair légitársaság egyik manchesteri járatának röviddel a felszállás után kényszerleszállást kellett végrehajtania Franciaországban, miután a hírek szerint tűz ütött ki a repülőgép fedélzetén.
Az FR4052-es járat hétfőn 18:33-kor indult a manchesteri repülőtérről, és a tervek szerint 21:30 körül kellett volna leszállnia a portugáliai Faróban. Az utazás azonban félbeszakadt, és a járatnak kényszerleszállást kellett végrehajtania a nyugat-franciaországi Brestben 19 óra 21 perc körül.
A tűz az értesülések szerint a repülőgép hátuljában keletkezett, amikor a gép épp az Angol csatorna felett repült át, és arra késztette a pilótákat, hogy szokatlanul gyorsan ereszkedjenek le a jóval 35 000 láb feletti utazómagasságról. A repülés útját követő szoftver szerint a gép este 19:14 és 19:21 között alig hét perc alatt 12 km-ről 2 km magasra ereszkedett le, és félő volt, hogy ez a gép utastérben történt hirtelen légnyomáscsökkenés miatt volt.
A Brest Guipavas repülőtéren a kifutópályán tűzoltók, rendőrök és buszok álltak, és várták a Ryanair gép landolását, amelyet követően az utasokat a terminálhoz szállították. Az utasok körében aggodalomra adott okot, hogy a jelenlegi szabályok értelmében Franciaországban karanténba kényszerülnek, ugyanis ott jelenleg szigorú koronavírus-korlátozások vannak érvényben. A Franciaországba utazóknak az érkezés után 48 órán keresztül el kell szigetelniük magukat. A gép utasait azonban később átszállították egy másik repülőgépre, hogy folytathassák útjukat Faroba.
A Ryanair egyelőre nem kommentálta az incidenst, ami egyébként alig egy nappal azután történt, hogy egy másik, Birminghamből Dublinba tartó járat kényszerleszállást kényszerült végrehajtani Manchesterben. Az Aer Lingus légitársaság csak annyit mondott, hogy „technikai problémák” adódtak. Szerencsére ott sem sérült senki, és egy későbbi járattal annak a gépnek az utasai is tovább repülhettek úti céljuk irányába. Forrás