Károly király első nyilatkozata édesanyja, a királynő halála után: mi jön most, hogy II. Erzsébet elhunyt

Az új angol király azt mondta, hogy édesanyja, II. Erzsébet királynő halála „a legnagyobb szomorúság pillanata” számára és az egész királyi család számára.

Károly király első nyilatkozata édesanyja, a királynő halála után: mi jön most, hogy II. Erzsébet elhunyt

Az új uralkodó – akinek címét a Clarence House megerősítette III. Károly királyként – egyik első dolga az volt, hogy beszélt gyászáról, és rávilágított arra a „tiszteletre és mély szeretetre”, amelyben a királynőt „olyan széles körben tartották”. Szavai nem sokkal azután hangzottak el, hogy a Buckingham-palota megerősítette, hogy az ország leghosszabb ideig regnáló uralkodója, aki több mint 70 évig volt a királynő, csütörtök délután „békésen” távozott el.

Charles írásos nyilatkozatában kijelentette: „Szeretett anyám, Őfelsége, a királynő halála a legnagyobb szomorúság pillanata számomra és családom minden tagja számára. Mélységesen gyászoljuk egy nagyszerű Uralkodó és egy nagyon szeretett Anya eltávozását. Tudom, hogy elvesztését az egész országban, a birodalomban és a Nemzetközösség területén, valamint számtalan más országban, sok sok ember fogja érezni szerte a világon.”

Károly úgy döntött, hogy keresztény nevét használja uralkodói címére, akárcsak néhai szeretett anyja, II. Erzsébet királynő. Az új uralkodó nevét hagyományosan az Accession Council-on hirdetik ki, amelyre a lehető leghamarabb a londoni St James’s Palace-ban kerül sor, az előző uralkodó halála utáni napokban. Ez részét képezi az új király kikiáltásának.

Liz Truss, az új miniszterelnök a Downing Street előtt mondott beszédében III. Károly királyra hivatkozott, mondván: „Ma a korona, új uralkodóra, új államfőnkre, III. Károly királyra száll át.”

Károly király első nyilatkozata édesanyja, a királynő halála után: mi jön most, hogy II. Erzsébet elhunyt

A király és a királyné visszatér Londonba – Charles és Camilla csütörtökön éjszakára Balmoralban marad, de pénteken visszatér Londonba. Gyásza ellenére a kötelesség szólítja a királyt így uralkodóként Liz Truss miniszterelnökkel fog találkozni, ami várhatóan a lehető leghamarabb megtörténik.

A temetési tervek megerősítése – Charles ezt követően találkozik a királynő temetéséért felelős személlyel – Norfolk hercegével –, hogy jóváhagyja a következő napok gondosan megkoreografált ütemtervét.

Nemzeti gyász – A kormány később megerősíti a nemzeti gyász időtartamát, amely valószínűleg 12-13 nap lesz, mostantól egészen a királynő temetését követő napig. Azt is bejelentik, hogy a temetés napja nemzeti gyásznap formájában munkaszüneti nap lesz. A király ezután televíziós közvetítés keretein belül beszédet intéz a nemzethez.

A királynő halálát követő napon délelőtt 10 órakor az Accession Council általában a londoni St James’s Palace-ban ül össze, hogy hivatalosan kikiáltsa Károlyt az új uralkodónak.

Az alsóház és a Lordok Háza várhatóan hétfőn Westminsterben gyűlik össze részvétnyilvánításra, amelyen a király is részt vehet. Kedden várhatóan Londonba szállítják a koporsót. Nagy valószinüséggel a Buckingham-palotában lesz elhelyezve.

A királynő állami temetésére London központjában, a Westminster Abbey-ben kerül sor.

A család idősebb tagjai várhatóan követik majd a koporsót – akárcsak Diana, a walesi hercegnő és Edinburgh hercege temetésén. Az istentiszteletet a televízió közvetíti, és várhatóan kétperces országos néma csendet tartanak.

A királynő végső nyughelye a VI. György király emlékkápolna, a főkápolna melléképülete lesz – itt temették el édesanyját és édesapját, valamint nővére, Margit hercegnő hamvait.  Forrás