A londoni Carnaby Streeten teljesen eluralkodott a káosz, miután egy ingyenes ruházati akció a vártnál is nagyobb megmozduláshoz vezetett. A közösségi médiában, különösen az Instagramon és a TikTokon népszerű Up In Flames és Poser márkák szombaton délben indították el promóciós kampányukat, amely során ingyenesen ruhadarabokat osztottak szét. Az akció pontos helyszínét csak aznap reggel hozták nyilvánosságra, de így is hatalmas tömeget vonzott London belvárosába.
Teljes káosz a promóció helyszínén
Az eseményt többen „minden idők legrosszabb pop-up akciójának” nevezték. A helyszínen uralkodó zűrzavart tovább fokozta, hogy a rendőrség megérkezése után a tömeg hangosan skandálta, hogy: „F* the feds”**.
A TikTokon megosztott videók szerint tinik egész hordája üldözött egy furgont, amely a ruhákat szállította. Néhányan még a jármű hátuljába is belekapaszkodtak, hogy ne kelljen futniuk utána.
A két sofőr, akik arcukat sállal takarták el, végül megálltak, és elkezdték bedobálni a ruhákat a tömegbe. Szemtanúk szerint az emberek többen egymást is ütlegelték, hogy megszerezzék az ingyenes pólókat és egyéb ruhadarabokat.
A hatalmas tömegnyomorban többen elveszítették az eszméletüket, míg másokat kiraboltak – azok, akik megszerezték a ruhákat, sokszor nem tudták azokat megtartani, mert mások nemes egyszerűséggel erővel elvették tőlük. Bár a rendőrség gyorsan a helyszínre érkezett, nem tudták azonnal megfékezni a helyzetet.
A rendőrség közbelépése és letartóztatások
A helyszínre több rendőri egységet is kivezényeltek, de a helyzet egyre csak fokozódott. Egy tinédzser a rendőrautó motorháztetejére ugrott, míg egy másik fiatal felmászott egy rendőrautó tetejére és magára öltötte a rendőrök egyik láthatósági mellényét. Végül megérkezett az erősítés, a rendőrség nagyobb erőkkel vonult ki, így sikerült végül nagy nehezen feloszlatniuk a tömeget.
A Metropolitan Police az esettel kapcsolatban a következő nyilatkozatot adta ki:
„Szombaton, február 22-én 12:09-kor a rendőrség bejelentést kapott arról, hogy hatalmas tömeg gyűlt össze Sohóban egy online meghirdetett marketingkampány miatt. Az esemény során a tömeg egy része megrongálta az egyik rendőrautót.”
A rendőrség két 16 év alatti fiút letartóztatott, akiket járműből történő lopással, rongálással és rendzavarással gyanúsítanak. Az érintetteket óvadék ellenében szabadlábra helyezték, miközben a nyomozás tovább folytatódik.
A hatóságok megerősítették, hogy a Westminster kerületére kiterjesztett oszlatási rendelkezésnek köszönhetően további incidensek már nem történtek az este folyamán. Forrás