Ingyenes lesz a tömegközlekedés Londonban szilveszter este: Itt vannak a részletek

0

A TfL vezetősége ma hivatalosan is megerősítette a jó hírt, mely szerint Londonban szilveszter este ingyen közlekedhetünk majd, így a hazajutás miatt akkor sem kell aggódnunk, ha az összes pénzünket elszórtuk az este folyamán.

Party on the London Underground circle line on the eve of the new London Mayor Boris Johnson's alcohol ban. 31 May 2006.

Ez szuper hír, ugyanis azt jelenti, hogy a dolog kivitelezéséhez találtak szponzort, ami tavaly ilyenkor nem sikerült. A jótéteményt a Kayak nevű cégnek köszönheti meg London lakossága, ami egy utazási kereső szolgáltató cég. A Transport for London (TfL) többek közt ingyenes metrójáratokat is indítani fog szilveszter éjszakáján, de ezen felül közlekedni fognak az Overground, a DLR, a TfL Rail járatai, a villamosok és a buszok is.

Korábban 3 éven át a Dieageo nevű cég állta az újévi éjszakák tömegközlekedésének számláját, de ők 2013-ban megköszönték a lehetőséget, és kiszálltak a „buliból”. Köszönhetően az új szponzornak azonban, a 2016-os év első buszozása, vagy metrózása ingyenes lesz mindenkinek, bár előfordulhat, hogy erre lesznek, akik nem emlékeznek majd.

maxresdefault



A tömegközlekedés egész London területén december 31-én este 23:45-től, január 1-én hajnal 4:30-ig lesz ingyenen igénybe vehető.

Az Overground bővítésének és a régi metróvonal üzembe helyezésének köszönhetően idén több irányba, és helyre mehetünk, és többféle járművet használhatunk díjmentesen újév éjjelén, mint a projekt 2001-es indulása óta bármikor.

„A kayak.co.uk-val kötött megállapodásunknak köszönhetően az összes utas ingyen és biztonságosan juthat haza szilveszter este a városban. Mindenkit szeretettel várunk a városban fellelhető összes aznap esti mulatságra. Aki gondolja, nézze meg előre, milyen lehetőségek állnak majd rendelkezésre aznap hajnalban a hazajutásra.” – nyilatkozta Graeme Craig, a TfL kereskedelmi igazgatója.

Ha bővebb információra van szükségetek az ünnepek alatti közlekedést illetően, akkor itt megtaláljátok.          Forrás: http://www.standard.co.uk/

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”” box_height=”” colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″] Facebook csoportunk / Facebook Oldalunk / Kövess minket lent a csengőre kattintva
Cikk Megosztása: