Közel egy millió ember vonult végig London belvárosának utcáin a szombati nap folyamán, hogy részt vegyen a 2018-as London Pride-on.
A felvonulás a Portland Place-től indult le egészen a Trafalgar Square-re majd onnan Whitehall-ra.
A brit főváros a hétvégére a szokásosnál is jobban megtelt szeretettel szerelemmel, és persze szivárványszínű zászlókkal.
A minden évben megrendezésre kerülő felvonulás szombaton délben kezdődött.
Gyakorlatilag az egész belváros szivárványszínűvé vált és hatalmas tömeg vonult az utcákra megnézni a felvonulókat, a táncosokat, és az egyéb előadókat.
A felvonuláson hivatalosan résztvevők száma közel 30 ezerre rúgott. Az eseményt London polgármestere Sadiq Khan nyitotta meg.
Közel 500 különböző csoport vett részt az eseményen, aminek köszönhetően a szervezők szerint ez volt az “eddigi legváltozatosabb” Pride in London.
Több nagyobb vállalat, köztük a Barnardos, Twitter vagy épp az ASOS is képviseltették magukat az eseményen.
Trafalgar Square, Leicester Square és Soho területén több színpadot is felállítottak, ahol számos előadó lépett fel a nap folyamán.
A legelső hivatalos “Pride” 1972-ben volt és nagyjából 2000 férfi és nő vett rajta részt.
Mr. Khan, London polgármestere nem sokkal később azt írta twitteren, hogy a hangulat lenyűgöző volt az eseményen. A felvonulás menetét rengeteg rendőr és mentős felügyelte, és közülük is jó néhányan viselték az esemény szimbólumává is vált szivárvány színű szalagokat az egyenruhájukon. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás