Így lopnak a poggyászainkból a repülőtereken az alkalmazottak (Levideózták!)    1

Hová jutott a világ?! Hát ide… Mindig is gyanakodtunk, hogy veszélyes a nagy poggyászba értékes dolgokat rakni, hát most már tudjuk miért.

airport-luggage-transport-2

Olyan valószínűleg már rengetegen láttak, hogy hogyan bánnak a csomagjainkkal a leszállást követően, a reptér ablakain keresztül. Dobálják, rugdossák őket ész nélkül, mondván, hogy „sietnek”. Na de, hogy bele is nyúlnak és el is tesznek ezt, azt…

Hogyha tűnt már el valaha holmi a feladott csomagodból, előfordulhat, hogy ilyen cselekmény áldozata lettél. A perui reptéren az egyik utas, aki a saját járatát várta épp, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy két reptéri alkalmazott, akik a poggyászokat pakolták, nem csak pakoltak, hanem kinyitogattak bőröndöket, és kivettek belőlük értéktárgyakat.

A videón, amit a szemtanú, Ruben Sanchez készített, amikor meglátta, mi történik, jól látható, hogy az egyik férfi a kezével benyúl a csomagba és kitapogatja, hogy mi lehet az, amit érdemes elvenni, a bűntárs pedig közben figyeli, nehogy meglássák őket (de nem elég körültekintően…) majd elteszi a szerzeményt.

Ráadásul ugye felmerül a kérdés, hogy honnan tudják, hogy melyikbe kell belenyúlni. Ha ugyanis, valaki, aki mondjuk az átvilágítás során belelát a csomagokba, szól hogy melyikben keresgéljenek, az már szervezett bűnözés.

Mit tehetünk, hogy elkerüljük az ilyen eseteket?

1. Ne vásároljunk olyan bőröndöt, ami nagyon figyelemfelkeltő.

2. Kerüljük el a csomagok összekeverését azonos kinézetű másik csomagokéval, úgy hogy egy matricával, masnival, vagy valami mással egyedivé tesszük a mienket.

3. Ha többen utaztok tegyétek a holmijaitokat vegyesen az összes bőröndbe, így ha valakié eltűnik, senkinek sem az összes dolga fog hiányozni, és még mindig jobb, ha megvan a fele, mintha semmi sincs meg.

4. Egy jó minőségű lakat, és a reptereken található fólia, amibe bele tudjuk göngyölni a bőröndöt, megnehezíti a tolvajok dolgát, és elveheti a kedvüket a próbálkozástól.

5. A legértékesebb dolgokat, ha tehetitek, mindig tegyétek a kis poggyászba, amit magatokkal tudtok vinni a fedélzetre. Forrás: http://metro.co.uk/

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után