Összefoglaljuk röviden, hogy mi, hogyan és mennyit változik az idei évtől, már ami a tömegközlekedési eszközökre szóló jegy és bérlet árakat illeti. Az új árak január másodikától vannak érvényben.
A jó hír
Aminek örülhetünk az az, hogy Shadiq Khan, London új polgármestere, ígéretéhez híven befagyasztotta a jegyárakat egészen 2020-ig. Ez alatt azt kell értenünk, hogy mindenki, aki kizárólag busszal, vagy villamossal közlekedik, az pontosan ugyanannyit fog fizetni idén is, mint tavaly. A „pay as you go”, vagyis a töltögetős rendszert használó számára a metró, és a DLR is ugyanannyi lesz, mint volt előző évben. Mindezek mellett, hogy a biciklizőket is bátorítsák kicsit, a város szerte bérelhető Santander bringák bérlésének költsége is marad a régi.
A rossz hír
A polgármesternek valamilyen okból kifolyólag csak a jegyek fölött van hatalma. A heti, havi, éves bérletek, valamint a napi limitek pontos értékéről nem ő dönt. Így ezeknek az ára 2017-ben átlagosan 2.3%-kal nő, illetve már nőtt is. A példának okáért az 1-es és 3-as zónák közötti napi limit 10p-vel lett magasabb, és az ugyanide szóló heti bérlet ára pedig £38-ról £38.70-re emelkedett. Ha leállnánk mindet elsorolni, valószínűleg még holnap is itt ülnénk, de szerencsére van egy táblázatunk, amiben mindenki kikeresheti a rá vonatkozó árváltozásakat. Az új árakat itt találod.
Aki esetleg új itt, vagy eddig nem tudta, hogy mi az a napi limit: egy adott napon belül, megadott zónák közt meg van határozva mindenhol egy maximum összeg, amit levesz a rendszer, a kapuknál, amikor az oyster kártyánkkal, vagy contactless bankkártyánkkal csippantunk és áthaladunk. Efölött nem „csárdzsol” többet, tehát ha mondjuk 10 font a limit azon a területen ahol nap közben közlekedünk és nekünk 15 fontunk van a kártyánkon, akkor ha mondjuk egy metrózás 4 font lenne, akkor az első kettő alkalom aznap levesz 8-at, a harmadik pedig már csak 2-be kerül, és onnantól minden további tömegközlekedés azokban a zónákban ingyenes arra a napra.
Azt se felejtsük el, hogy alig 1-2 hónapja bevezetésre került egy új fajta buszjegy, amin rengetegen spórolhatnak Londonban. A neve az hogy Hopper Fare. Erről bővebb tájékoztatást, hogy hogy működik és miért jó, egy másik cikkünkben, itt találtok. Forrás: timeout Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com