Heves politikai vitát váltott ki a brit kormány bevándorlási reformcsomagja, amelynek egyik kulcseleme, hogy a legtöbb külföldi munkavállaló esetében öt évről tíz évre növelnék az állandó letelepedéshez szükséges időt. A belügyminiszter szerint az intézkedés „igazságos”, ugyanakkor mintegy 40 munkáspárti képviselő attól tart, hogy a változtatások visszamenőleges hatása „britekhez méltatlan”, és súlyos következményekkel járhat.
Shabana Mahmood belügyminiszter az alsóház belügyi bizottsága előtt azt mondta: az elmúlt években „példátlan számban” érkező bevándorlóra reagálnia kell a kormánynak. A Belügyminisztérium adatai szerint 2021 és 2024 között 2,6 millió fővel nőtt a nettó migráció az Egyesült Királyságban, és előrejelzéseik szerint 2026–2030 között további 1,6 millió ember szerezhetne letelepedési jogot a jelenlegi szabályok alapján.
Mit jelent a letelepedés, és mi változna?
Az állandó letelepedés (indefinite leave to remain) jogot ad arra, hogy valaki korlátlan ideig éljen, dolgozzon és tanuljon az Egyesült Királyságban, valamint – jogosultság esetén – ellátásokat is igényeljen. A kormány tervei szerint a szokásos várakozási idő 10 évre nőne, ugyanakkor bizonyos feltételek ezt lerövidíthetik vagy meghosszabbíthatják.
Mahmood hangsúlyozta: a letelepedés „kiváltság, nem jog”, és szerinte az öt év „meglehetősen rövid idő” ahhoz, hogy valaki az összes ezzel járó jogosultságot megszerezze. Ugyanakkor jelezte, hogy a javaslatcsomag ösztönzőket is tartalmaz:
magas jövedelműek,
globális tehetségprogramokon érkezők,
magasabb adósávba tartozók
akár 10 évről 3 évre is csökkenthetik a szükséges időt.
Ezzel szemben azoknál, akik állami ellátásokra szorulnak, a kvalifikációs idő meghosszabbodhat.
A javaslatok szerint a Brexit utáni egészségügyi és szociális gondozói vízummal érkezőknek akár 15 évet is várniuk kellene a letelepedésre.
Munkáspárti bírálatok: „a célvonal mozgatása”
A Munkáspárt több képviselője szerint a tervek különösen igazságtalanok azokkal szemben, akik már az Egyesült Királyságban élnek és dolgoznak. Dr Peter Prinsley felhívta a figyelmet arra, hogy a gondozói szektorban nem magas keresetű, mégis „rendkívül hasznos” munkavállalókra van szükség, akiket az új szabályok elriaszthatnak.
Bell Ribeiro-Addy a visszamenőleges alkalmazás miatti „komoly szorongásról” beszélt, míg Tony Vaughan szerint:
„Nem lehet a letelepedés feltételeiről beszélni úgy, hogy közben a játék közepén mozgatjuk a célvonalat. A visszamenőlegesség britekhez méltatlan.”
Rachael Maskell úgy fogalmazott: a reformok tovább súlyosbíthatják a munkaerőhiányt, és „a helyük a kukában van”.
Felmerült az a kérdés is, mi történik azokkal, akik jelenleg jogosultak lennének a letelepedési kérelem benyújtására, de anyagi okokból csak később tudnák megtenni. Mahmood válasza szerint a kérelmeket mindig az éppen hatályos szabályok alapján bírálják el – ez szerinte nem új gyakorlat.
Konzultáció és további lépések
A kormány által indított konzultáció február 12-én zárul, és kifejezetten kéri a véleményeket az átmeneti szabályokról azok számára, akik már úton vannak a letelepedés felé. A már megszerzett letelepedési jogokra a változások nem vonatkoznának.
A bizottsági ülésen Mahmood a La Manche csatornán átkelő kis csónakos migrációról is beszélt, és elismerte: nem tud garanciát vállalni, hogy a következő 12 hónapban csökkenni fog a számuk. 2025-ben 41 472-en keltek át kis csónakokon, ami közel 5 ezerrel több, mint az előző évben. A belügyminiszter szerint a tervezett intézkedések időbe telnek, és a kormány a lehető leghamarabb jogszabályokat alkotna az eljárások és az emberi jogi fellebbezések szigorítására.
A vita folytatódik: a kérdés az, hogy a kormány tervei egyensúlyt teremtenek-e a migráció kezelése és a gazdaság munkaerőigényei között, vagy tovább mélyítik a politikai és társadalmi megosztottságot. Forrás