A Wegovy „fogyókúrás injekció” „ellenőrzött körülmények közt és limitált mennyiségben” elérhetővé válik az Egyesült Királyságban. A szemaglutidnak is nevezett gyógyszert szeptember 4-től az NHS speciális elhízottakkal foglalkozó részlegein kezdik majd el felírni a pácienseknek, csökkentett kalóriatartalmú diéta és testmozgás mellé.
Ahhoz, hogy valaki az injekcióra jogosult legyen, a testtömeg-indexének (BMI) 30 felettinek kell lennie, és legalább egy a túlsúlyhoz köthető társbetegséggel kell rendelkeznie. A gyógyszert az útmutatás szerint „legfeljebb” két évig lehet alkalmazni. Az új fejlemény azután látott napvilágot, hogy a National Institute for Care and Excellence (Nice) az év elején zöld utat adott Wegovy használatát illetően az NHS számára.
A Novo Nordisk, a gyógyszer gyártója úgy véli, hogy az új fogyást segítő injekció nagy-britanniai piacra dobása „segít egy újabb lehetőséget biztosítani az elhízottak támogatására”. Júniusban a kormány bejelentett egy 40 millió GBP-s programot a súlycsökkentő eszközökhöz való hozzáférés kiterjesztésére az elhízás leküzdése érdekében. Rishi Sunak miniszterelnök akkori beszédében azt mondta, hogy ez a gyógyszer mindent megváltoztathat.
„Az elhízás óriási nyomást gyakorol az NHS-re. A legújabb gyógyszerek alkalmazása a fogyás elősegítésére megváltoztatja a helyzetet azáltal, hogy segít az elhízással összefüggő veszélyes egészségügyi állapotok, például a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a rák leküzdésében – csökkenti a kórházakra nehezedő nyomást, támogatja az embereket abban, hogy egészségesebben és hosszabb életet élhessenek, és abban is, hogy teljesítsem ígéretem az NHS várólistáinak csökkentésével kapcsolatban.” – nyilatkozta a brit miniszterelnök.
A Novo Nordisk azonban azóta megerősítette, hogy a szemaglutid hiánycikk, és azt mondta, hogy arra lehet számítani, hogy a „belátható jövőben korlátozott mennyiségben és nem mindenki számára lesz elérhető”. A „rendelkezésre álló kínálat egy részét” az NHS fogja megkapni.
„Továbbra is együtt fogunk dolgozni az egészségügyi szakemberekkel annak biztosítása végett, hogy a legmagasabb egészségügyi szükséglettel rendelkező betegek elsőbbséget élvezzenek. Szorosan figyelemmel kísérjük a Wegovy iránti keresletet, és együttműködünk a szabályozó hatóságokkal és a szolgáltatókkal annak érdekében, hogy az elhízott emberek hozzáférhessenek a kezeléshez.” – mondta a vállalat szóvivője.
Angliában körülbelül 50 000 arra jogosult betegnek írhatják majd fel a Wegovy-t az NHS-en keresztül. A Novo Nordisk által végzett öt éven át tartó megfigyelés eredményei szerint a gyógyszer ötödével csökkentheti a szívroham vagy a szélütés kockázatát a szív- és érrendszeri betegségben szenvedő elhízott embereknél. Forrás