Vannak ötletek, amik csak akkor tűnnek jónak, amikor az ember már túl van néhány italon. Lecsúszni a metró mozgólépcsői közötti területen például az alábbi eset alapján úgy 10 üveg sör után tűnik jó ötletnek.

A képek tanúsága szerint Freddie Andrew alkoholmámoros ötlete csodálatosan rosszul sült el. A futballmezbe öltözött 22 éves, tonbridge-i srác poénból ugrott fel a két mozgólépcső közé, azonban nagyon hamar rájött, hogy ez egy rossz ötlet volt – valószínűleg akkor, amikor az első vészmegállító gomb eltalálta az érzékeny területein. Persze eközben a barátai a háttérben hisztérikusan nevettek.

Freddie közben egyre csak gyorsult, és még jó pár métert megtett lefele, mire egy fémtábla eltérítette az útjáról, és kiesett az egyik mozgólépcsőre, egyenesen egy meglepett utazó lábaira. A szerda esti jelenetet a srác egyik haverja vette fel.

Később Freddie elmondta, hogy abban a pillanatban megbánta a dolgot, amint elindult lefelé a „csúszdán”, de ekkor már nem tudta megállítani magát. „Részeg voltam – úgy 10 doboz sört ittam meg -, a mozgólépcső ingyenes volt, szóval úgy voltam vele, hogy miért ne. Sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottam. De már nem tudtam megállítani magam. Eléggé megbántam.”

https://www.youtube.com/watch?v=rO281EypS9M

A vakmerő srác és barátai éppen a PDC Világbajnokságra tartottak, amikor a remek ötlet támadt. Freddie szerint az eset után nem érzett fájdalmat, valószínűleg a sok pia miatt, de másnak alig tudott lábra állni. „Akkor nem éreztem semmit, de másnap iszonyatosan fájt. A családom szerint óriási idióta voltam, bár azért viccesnek is tartják. Ettől függetlenül nem ajánlanám senkinek.”

A videó elképesztő gyorsasággal terjed, már több mint 10 millióan látták. Volt, aki azt írta, ez a legjobb dolog, amit 2017-ben látott. A London Underground viszont elítéli azokat, akik így akarnak lejutni a mozgólépcső aljára. „Nekünk az emberek biztonsága a legfontosabb, és az ilyen ötletek nagyon veszélyesek arra nézve is, aki csinálja, és arra is, aki körülötte van” – mondta az LU szóvivője. „Nem véletlenül figyelmeztetjük folyamatosan az utasokat, hogy használják felelősséggel a mozgólépcsőt.”   Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás  Forrás