Kedd este egy villámlásokkal teli vihar csapott le Londonra, és Dél-Anglia egy jelentős részére, és az előrejelzések szerint nem ez volt az utolsó mostanában.

A meteorológusok figyelmeztettek, hogy számítani lehet a zivatarok második hullámára, és ezúttal már a nagy esőzések miatt áradásveszély is fennáll majd.

Rengeteg felvétel készült a keddi ítéletidőről, ahogy a heves esőzések mellett rengeteg villám is átcikázott az égbolton London és dél-Anglia felett.

A Met most pedig sárga riasztást adott ki, mivel elképzelhető, hogy a szerda délutánt is elmossa a vihar, ami sokkal erősebb lehet, mint a keddi. Az áradások veszélyére is figyelmeztettek – ha ez bekövetkezne, rengeteg közúton okozna fennakadásokat, és sok ezer embernek lenne gondja a hazajutással.

„Bár néhány helyet elkerül majd maga a vihar, több környéken is előfordulhatnak majd kisebb áradások a csapadékmennyiség miatt, ez pedig utakat, házakat és üzleteket rongálhat meg. A folyamatos villámlás is veszélyes lehet, mivel akár áramkimaradást is okozhat. Ezt leszámítva az idő kifejezetten meleg marad, 27 fok körül alakul a hőmérséklet. Emellett azonban egy óra alatt akár 30 mm, 2-3 óra alatt pedig 50 mm eső is eshet.”

A keddi vihar nem okozott fennakadásokat a tömegközlekedésben és a légi forgalomban, azonban egyes vidékek már megsínylették az időjárást. Egy cornwalli településen több tucat házat rongált meg az áradás, és több embert a katasztrófavédelemnek kellett kimenekíteni a házaikból, kettőt pedig csak helikopterrel tudtak biztonságos helyre vinni. A helyi önkormányzat azt is megerősítette, hogy a főútban is károkat okozott a hömpölygő víztömeg.

Emellett az időjárás gondokat okozott a segélyvonalakon is, a cambridgeshire-i hatóságok például kitweetelték, hogy a 101 hívószám átmenetileg nem működik, és arra kérték az embereket, hogy vagy a 999 számon, vagy online vegyük fel velük a kapcsolatot.

Tunbridge Wells közelében állítólag egy óra alatt 60 bejelentés érkezett, a tűzoltók azóta is folyamatosan szivattyúznak. Egyszer épületben ragadt emberekhez is hívtak segítséget, de végül ott nem volt szükség mentésre.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com