Theresa May brit miniszterelnök, a mai napon, április 18-án teljesen váratlan bejelentést tett, ami mindenkit meglepett. A kormányfő ugyanis alig néhány perce élő adásban közölte, hogy előrehozott választások következnek Nagy-Britaniában, méghozzá alig több, mint egy hónap múlva.

„Új parlamenti választásokra van szükségünk, méghozzá azonnal.” – hangzott a miniszterelnök asszony kijelentése.

Tovább fokozva az izgalmakat, azt is bejlentette, hogy a parlamenti képviselők szavazni fognak az előrehozott választások ügyében, méghozzá már holnap, vagyis szerdán. A választások dátuma június 8 lesz, ami azt jelenti, hogy kevesebb, mint kettő hónap múlva esedékes.

„Az ország számára egy ilyen jelentős pillanatban, a brit parlamentben egységnek és összetartásnak kellene lennie. Ehelyett megosztottság és széthúzás van. Az ország végre kezd közös nevezőre jutni, de Westminster NEM.” – mondta Mrs. May a beszédében.

Azzal kapcsolatban, hogy miért gondolta meg magát az előrehozott választások lehetőségét illetően, a miniszterelnök asszony ezt nyilatkozta: „Arra a megállapításra jutottam, hogy az egyetlen módja annak, hogy stabilitás, összhang és biztonság legyen az országban az elkövetkező években, az az, ha új választásokat tartunk.”

https://www.youtube.com/watch?v=LcceJkVFX2U

Mrs. May a beszéde során többször is hivatkozott a nemzeti érdekre, kiemelve, hogy az alsóházban lévő megosztottságnak, amit a brexit szült, egyszer és mindenkorra véget kell vetni. May továbbá megvédte magát és álláspontját a „kemény brexit” kapcsán a kritikusokkal szemben.

„Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót és nincs visszaút. És ahogy előrefelé nézünk a jövőbe, hiszem, hogy a kormány a megfelelő tervekkel áll az EU elé, ami a jövőbeli kapcsolatunkat illeti. Mi egy mély és speciális kapcsolatot szeretnénk elérni és azt hogy az Egyesült Királyság szabadon dönthessen a sorsa felől. Ez azt fogja jelenteni, hogy visszanyerjük az uralmat a pénzünk, a határaink, a törvényeink felett és szabadon egyezkedhetünk és hozhatunk létre új egyezségeket a világ más országaival. Ez a helyes hozzáállás és ez az ország érdeke. A többi politikai párt ellenzi ezt.”

Ami az előrehozott választások várható eredményét illeti, a jelenlegi felmérések szerint a konzervatív párt hatalmas előnyben van az ellenzékkel szemben. Egy frissen és nagy fölénnyel megnyert választás erősítené is egyben a britek tárgyalási pozícióját a június 22-én esedékes EU csúcstalálkozón.

Ami furcsa, az az, hogy március 20-án az egyik szóvivője még nagyon határozottan nyilatkozta, hogy nem lesznek előrehozott választások, és hogy ennek semmi esélye.

További részleteket nem árultak el egyelőre, azt azonban cáfolták, hogy a miniszterelnök asszony le fog mondani, rossz egészégügyi állapotra, vagy valamiféle betegségre hivatkozva. A jelenlegi törvények értelmében a miniszterelnöknek kétharmados többségre van szüksége a parlamentben ahhoz, hogy 2020 előttre új választásokat tudjon kihirdetni.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com