Egy magyar származású pék, Nádházi István és felesége üzemeltetik azt a bizonyos „kézműves” pékséget Bournemouth mellett, amely a francia típusú kovászos kenyerével nem olyan rég megnyerte az országban a legjobb kenyér készítőjének címét.
Nádházi István péksége összetettben nyerte el a Wrold Bread Awards legjobb kenyeréért járó díját.
István elmesélte a The Telegraph-nak, hogy 90%-ban használnak fehér lisztet, és 5-5%-ban pedig teljes kiőrlésű és rozslisztet a díjnyertes cipó előállításához. Az őrlést pedig eredeti malomköves módszerrel végzik.
„Manapság az emberek sokkal inkább nyitottak arra, hogy kovászos kenyeret és „igazi” kenyeret vásároljanak. Ezek jobbak az emésztésnek, sőt a vércukor szint optimalizálásában is jobban teljesítenek, könnyebb őket megemészteni, kevesebb kalóriát tartalmaznak és mindezek tetejébe sokkal kevesebb egészségtelen vegyületet és tartósítószert tartalmaznak.” – magyarázta a mester.
Nádházi úr még 2011-ben költözött Londonba Magyarországról, és kezdett el dolgozni a Gail’s-nél, majd később megnyitotta a saját pékségét is. Saját vállalkozását végül Pokesdown területén, Bournemouth mellett nyitotta meg. Rajta és feleségén kívül mindössze egy személy dolgozik a cégnél, tehát egy igen kis családi vállalkozásról beszélhetünk, ahol mindent ők készítenek saját kezűleg.
Nádházi István díjnyertes kenyerét összesen 90 szakértő bírálata alapján választották Nagy-Britannia legjobbjának, köztük olyan a kenyérsütők közt jól ismert sztárok, mint Dr John Foster.
A magyar származású pék nem csak összetettben nyert, de emellett a legjobb „igazi” kenyérért járó díjat is átvehette, amivel a széleskörű elismerés mellett 1500 fontot is kapott jutalmul. Gratulálunk, és további sok sikert kívánunk a HuNglia és az angliai magyarok nevében is! Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás